Iskolánkban hagyomány, hogy a 10. E művészeti osztály köszönti fel a pedagógusokat. Mi már hetek óta készülünk, ötletelünk. Ehhez kapcsolódóan nemrég olvastam egy cikket, hogy a 2025. év fiatal testnevelő tanára az oroszlányi Hunyadi Mátyás Általános Iskola oktatója lett. Ahogy a cikk említi – következetessége és közvetlensége miatt találják meg vele a diákok közös hangot. Szerinte a tanítás nemcsak munka és hivatás, hanem szenvedély és életforma. Első pillantásra könnyű dolga van: az óráin nincs felelés, témazáró, röpdolgozat, helyesírás, számolás, kísérletezés, magolnivaló – „csak” az önfeledt mozgás. Ez persze belülről: tanmenet, felelősség – már nem ilyen egyszerű. Ezen felül fiatal, energikus, szereti, amit csinál és ezt szívesen adja tovább a gyerekeknek – olvasható róla a cikkben.
Rengeteg film készült már az oktatásról. Sokat láttam is. Az örök klasszikus a Holt költők Társasága, ami egy elit iskolát mutat be. Egy másik – Michel Pfeiffer főszereplésével – a Veszélyes kölykök című film. Itt a gettóban élő gyerekek életébe és iskolájába kapunk betekintést. Egy régebbi, 1953-ban játszódó film, a Mona Lisa mosolya is rávilágít arra, hogy a lexikális tudás nem tesz boldoggá és a boldogsághoz nem mindig kell karrier. Elgondolkodtató, és ezért ajánlom a 2004-ben bemutatott francia filmet is, aminek címe: A kórus.
Az oktatási rendszer több magyar rendezőt is megihletett, pl. – Magyarázat mindenre, Fekete pont, Elfogy a levegő. Ezekben a filmekben az a közös, hogy a főszereplő tanár/tanárnő kirekesztődik kollégái közül, legtöbbször kénytelen elmenekülni. De ez még ma is így van? Hol vannak a jó pedagógusok?
Iskolánkban is több tanár részesült már elismerésben. Biztos vagyok benne, hogy sok jó pedagógus van. És az is igaz, hogy nem minden pedagógus tökéletes – mint ahogy senki sem az. De mitől jó egy pedagógus? Szerintem ezt a kérdést többször is fel lehetne tenni egy élet alatt. Mert mindenkinek mást jelent élete más – más időszakában.
Ha engem kérdeznének, több válaszom is lenne.
Óvodás koromról így beszélnék: első óvodámat a nevelők miatt egyik napról a másikra ott kellett hagynom, mert nem volt más megoldás. A másik óvodámat nagyon szerettem. A nevelők kedvesek és megértők voltak.
Nagyon szerettem az általános iskolát, ahol sok jó tanárral találkoztam. Volt alsós osztályfőnököm is kapott kitüntetést Mór Város Kiváló Pedagógusaként, aminek nagyon örültem, mert ő a kezdetektől támogatott és mindenben segített. Olyan dolgokat látott meg bennem, amik nagyon mélyen bennem voltak, de nem mertem megmutatni. A tanításon kívül nem csak a tananyagot tanította meg, versenyekre készített fel és kísért el és drukkolt nekem.
Itt a gimnáziumban más a helyzet. Már magam is másként látom a dolgokat. Már nem vagyunk gyerekek, de felnőttek sem. Nem kell, hogy mindig fogják a kezünket. Szeretünk szabadon dönteni, ám néha jól esik, ha irányt mutatnak. A Tóparti gimiben is sok olyan tanár van, aki szabadon is enged bennünket, de ha szükséges, támogató.
Mi befolyásolja azt, hogy hogyan ítélik meg a tanárt? Megkérdeztem egy barátom kistestvérét, aki a testnevelő tanárára szavazott, mert imád mozogni és a tanár jól meg is mozgatja őket. Osztályfőnökét – aki engem is tanított – nem mindig szereti. Magyarórán elviseli, matekon és környezetismeret órákon odavan érte. Ugyanarról az emberről van szó! Mikor megkérdeztem, miért, azt válaszolta, hogy azért, mert nem szeret olvasni, de a matekot és a környezetet imádja. Kisiskolásoknál sokszor nemcsak a tanár személyisége a döntő, hanem a tantárgy is.
Szüleim szerint mindegyiküknek van olyan tanára, akinek, ha meghallják a nevét, még 35 év után is görcsbe rándul a gyomruk.
A jó nevelő mindenkiben megtalálja a jót, őszintén dicsér, kihívásra ösztönzi a tanulókat, támogat, úgy adja át tudását, hogy idővel minél kevesebbszer kelljen segítenie.
Mi kell ahhoz, hogy valaki kifogástalan tanár legyen? A szakmai felkészültség és a folyamatos megújulás alap. Fontosak az értékes emberi tulajdonságok, a nevelői és a pedagógiai érzékek. A kapcsolatteremtés és a példamutatás sem elhanyagolható tényező.
Az ideális pedagógus nyomot hagy a tanuló életében. Szerencsére nekem is volt/van olyan tanárom, aki maradandó hatást gyakorolt rám. Itt a gimnáziumban is vannak olyan tanáraim, akik rendesek, megértőek és segítőkészek. Dolgozik itt olyan pedagógus is, aki nemcsak a tudást veszi figyelembe – hiszen nem lehet mindenki mindenből profi – hanem az akarást és az igyekezetet is értékeli. Van, akit azért kedvelek, mert lehetőséget ad arra, hogy javítsak, látja és érzi, ha nem vagyok jó passzban. Vicces, mégsem csinál magából bohócot. Nem ragaszkodik mindenáron mindenhez, és ez a lazasággal arra törekszik, hogy félelem nélkül felfedezzem és megismerjem magam körül a világot.
A tanárok munkája nélkülözhetetlen. Az igazi pedagógust nem helyettesítheti az AI. Ezért is szükség van a NEVELŐKRE és a PEDAGÓGUSOKRA, akik óvodás koruktól terelgetik a gyerekeket, így gondolkodó, felfedezni vágyó, mindent megismerni akaró embert nevelnek és engednek útjukra.
Gerstmár Léna 10. E