Magyar Szent Család és Székesfehérvár

Székesfehérvár volt I. István legfőbb világi központja. Apjának, Géza fejedelemnek temetése után maga is temetkezési helyül szolgáló templomot emelt itt, királyi palotája mellett. A XI-XII. században a templomon belüli temetkezés nem volt szokásos dolog: a szentek ereklyéin kívül csak a templomok kegyurait illette meg ez a kiváltság. A templomalaptó kegyúr joga, hogy a szentélyben ülőhelye, trónusa legyen. A Szűz Mária tiszteletére szentelt bazilika szentélyében állt István trónja, erre a trónszékre ültetve koronázták később királyainkat. A templom mellé rendelt papi testületből jött létre a tekintélyes Szűz Mária-prépostság. Kanonokjainak feladata volt az egyházi teendőkön túl az Árpád-korban a korona és a koronázási jelvények, fontos iratok őrzése, okiratokról hiteles másolatok készítése.

A templom a XI. században Branczeiz Zsuzsa rekonstrukciós rajza

Az 1018 után (?) felépült templom mérete is mutatta jelentőségét: 65 m hossza és 37 m szélessége a korabeli európai templomok legnagyobbjainak számított. István több kinccsel gazdagította uralkodói központjának ékességét: a koronázási palástunk eredetileg a fehérvári bazilika számára készült miseruha (casula) volt, amelyet István király és Gizella királyné 1031-ben adományozott a székesfehérvári Szűz Mária-katedrálisnak.

A koronázási palást (Magyar Nemzeti Múzeum)

A palást hímzését Gizella királyné személyesen irányította, és maga is dolgozott rajta. Ezen a paláston látható Szent István, Gizella és Szent Imre herceg egyetlen korabeli, hiteles ábrázolása. Érdekesség, hogy a palást hímzésén Gizella alakja egy templommodellt tart a kezében, amely vagy a veszprémi, vagy magát a székesfehérvári királyi bazilikát szimbolizálja.

Gizella, István és Imre herceg(?) ábrázolása a paláston

Boldog Gizella királyné , az első magyar királyné, és Székesfehérvár kapcsolata a magyar történelem egyik legfontosabb, államalapítás kori szála. Bár a királynék hagyományos székhelye és városa Veszprém volt, Gizella élete és öröksége sok szállal kötődik a székesfehérvári királyi központhoz. Imre herceg itt született a Bazilikával szembeni palotában, itt nevelkedett Szent Gellért irányítása alatt, 1031-ben bekövetkezett halála után ő az első, akit a bazilikában temettek el. István király 1038. augusztus 15-én hunyt el, s temették el az általa alapított bazilikában.

Az 1083-as szentté avatása alkalmával készült el az a síremlék, amely immáron kultuszhellyé avatta a templomot. Istvánt hittérítő, államszervező munkája emelte az oltárra, így lett “apostoli király”. Ő és fia, Imre herceg tisztelete erősítette meg az Árpádok, a királyi ház tekintélyét Európában is – Imre nevelője, a velencei származású, iskolaalapító, mártírhalált halt Szent Gellért példázatával egyszersmind a hazai keresztény hit elfogadását az akkor még pogány szokásokat gyakorlók előtt.

A Magyar Szent Család ereklyéi tovább őrzik emléküket, és kötik őket otthonukhoz, Fehérvárhoz: Szent István fejereklyéjét 1777-ben Mária Terézia hozatta vissza Raguzából; Szent Imre ujjának csontereklyéje 1930-ban érkezett vissza Aachenből Székesfehérvárra. 2011-ben, Passauból, Boldog Gizella ereklyéje is Székesfehérvárra került. Ez jelképesen újra egyesítette a Szent Családot Fehérváron.

Emléküket nem csupán intézmények, utcanevek, szobrok őrzik, a minden év augusztusában megrendezett Székesfehérvári Királyi Napok és a történelmi szertartásjátékok állandó alakjai, az óriásbábok is felelevenítik emléküket.

Rónyai Zoltán

A koronázási palástról

Szent Gellértről

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.