„A Nemzeti Összetartozás Napján nemcsak a múlt fájdalmaira emlékezünk, hanem arra is, hogy a magyar közösségek határokon innen és túl ma is összetartoznak.” Ezen gondolat alapján született a trianoni békediktátum évfordulójának megemlékezése az idei tanévben.
A rádiós műsor, illetve kiállítás a 11.A osztály által és magyartanáruk, Guszlevné Tóth Katalin Tanárnő közreműködésével született. Egyedi megközelítésük szerint nem csupán a történelmi tények megismerése, hanem emberközeli, aktuális kapcsolatok keresése is fontos aspektusa egy megemlékezésnek. Így tehát mind a műsor, mind pedig a kiállítás fő mondanivalóját egy gondolat alkotta. A határon túli magyarok, főként fiatalok életének azonos pontjai és kapcsolata önmagunkkal, a tópartis diáksággal.
Az alkalom méltó emlékezés volt a magyar múlt egyik legnagyobb tragédiájaként számon tartott trianoni békediktátumra. A történelemórák túl patetikusnak érzett gondolatai helyett pedig az esemény személyes, érzelmi olvasta dominált, ezzel, úgy gondolom sikerrel szélesítve a diákság ezen eseményről alkotott látókörét.


Hegedüs Loránd, 11. C