Grecsó Krisztián: Vera

Édesanyám ajánlására vettem kézbe Grecsó Krisztián Vera című regényét… letenni nehezebb volt. 

Tudva, hogy a regény egy 11 éves lány mindennapjait mutatja be az 1980-as években, szkeptikusan kezdtem bele az olvasásba. Hiszen, mi újat mutathat nekem a szerző egy nálam fiatalabb gyerek szemszögéből? Maximum azt, hogyan telt a szüleim gyermekkora, de arról meg már eleget hallottam. Ezek a gondolatok játszódtak le bennem mielőtt belekezdtem, és mielőtt teljesen belefeledkeztem a műbe.  

A 11 éves Vera Szegedről igenis tudott újat mutatni, ami pedig – meglepetésemre – még inkább megfogott, az a régi, ismerős gondolatok, érzések kavalkádja volt. Nem gondolnám, hogy egy 16 éves kerülhet nosztalgikus hangulatba, hiszen mi lenne a nosztalgia tárgya, azt még csak most éli meg, majd 30 év múlva elmereng rajta…Mégis, Vera tipikus 11 éves gondolatai, érzései a 11 éves Lilire emlékeztettek, és nosztalgikusan tekintettem arra az első, óriási szerelemre, a legjobb barátnő iránti kettős érzésekre, a felemésztő haragra, a mindent megbocsájtó kibékülésre, a kisebb-nagyobb kilengésekre, csínyekre és a szülői haragtól való félelemre. Arra, milyen volt az a rettentő gyermeki sejtés, amikor az ember érzi, valami nem stimmel, de még nem tudhatja, így marad a feszült bizonytalanság. Amikor mindezen idegen, ijesztő érzés és tapasztalat elől az egyetlen ismerős és biztonságos helyre menekülünk, amely 11 évesen, akármennyire “érettés “szerelmes” is az ember, az anyai ölelés. Ezek az érzések, helyzetek idővel már-már természetessé válnak, de egy 11 éves még sokkal érzékenyebben, felnagyítva látja őket. Ez az érzékenység, a komoly, súlyos dolgok idegensége pedig – bár jómagam is még fiatal és tapasztalatlan vagyok – arra sarkallt, hogy még fiatalabbnak kívánjam magamat…11 évesnek. 

Grecsó pedig nemcsak Vera életkorát, de magát a kort is áthatóan érzékelteti. A “foncsik”, a csempészett farmer, a Magyarországra telepített lengyel elvtársak, a hétvége rutinszerű családi ebédjei és sok más, egyre kevésbé bevett dolog, a mindennapi élet alapvető részei voltak akkoriban. Beszippantott a ‘80-as évek számomra idegen hangulata, hiszen alig több, mint 40 év alatt ezeket felváltotta a színezett haj, a csempészett elfbar, a rettegett bevándorlók és a szombati KFC. 

A ‘80-as évek 11 évesének életérzése mellett pedig végig sejthető valami komolyabb, valami “felnőttebb”, amire a gyerekként szemlélő olvasó csak gyanakodhat. A regény végén pedig be is következik az elengedhetetlen csattanó, ezzel magyarázva és megerősítve az azt megelőző 15 fejezet történetét.  

Grecsó Krisztián Veráját bátran ajánlom mindenkinek, aki élt vagy nem élt a ‘80-as években, aki ifjúsági olvasmányt keres, aki családregényt keres, aki szeret olvasni vagy szeretne megszeretni olvasni, és annak, aki volt már 11 éves. 

Felföldi Lili 10/a

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

%d bloggers like this: