Petőfi Sándor: János vitéz, a Nemzeti Színház előadása,
rendező: Vidnyánszky Attila
Ha azt mondanám, hogy ez a darab tetszett, akkor hazudnék. Nem tudom, hogyan lehetett egy ilyen remekműből egy ennyire középszerű színdarabot alkotni. Voltak ugyan benne figyelemreméltó jelenetek, a díszlet pedig gyönyörű volt, de a művet nehéz volt átélni, átérezni.
A színpadon mindig temérdek dolog történt egyszerre, szinte elvesztem bennük. Sokszor azt sem tudtam, hogy hol tart a történet. A mű elejét nagyon elhúzták az olyan jelenetek miatt, amik nem voltak fontosak a történet szempontjából, így a lezárásra alig maradt idő.
A színészekre vonatkozó döntésekben is volt pár furcsaság. A narrátor három gyerek volt (akik feltehetőleg csak a cukiságfaktorért voltak benne a darabban), és mivel elég kicsik voltak, még nem tudtak olyan jól beszélni. Ebből adódóan egyáltalán nem értettem, hogy mit mondtak. Az egyetlen humoros karakter a boszorkány volt, ami megint csak egy megkérdőjelezhető döntés, hiszen ő a főgonosz. Emiatt nem tudtam komolyan venni, minden aljasságát „elvette” ez a rendezői ötlet. Így már csak egy kurjongató, zavart idős hölgy volt, aki valamiért pikkel a fogadott lányára. A többi karakter egyáltalán nem volt humoros, ha a ritkán elhangzó, szőke nős viccekkel azonos színvonalú megszólásokat nem számolom.
A szereplők a fentiekhez képest igen jól alakítottak. János vitézről elhittem, hogy szereti Iluskát, és hogy mindent megtenne azért, hogy ismét együtt legyenek. A boszorkány nagyon jól hozta az „udvaribolond” formát, néha el is nevettem magam rajta. Iluska összesen ha három jelenteben volt benne, még a darab végén is egy rajzolt szereplő váltotta fel. Nagyon sok volt a statiszta, ami nem is lenne baj, de a jelenetekben ez csak hozzáadott a káoszhoz, ami egyébként is már uralta a színpadot.
Mivel az elejét oly sok feleslegessel rakták tele, a végére már „sietniük” kellett (a 3. órában járunk egy olyan darabban, ami 5-8. osztályosoknak készült), ezért a tündérországos jelenetet a rajzfilmbélivel helyettesítették (Jankovics Marcell: János vitéz, 1973.) Ez nem bizonyult valami jó döntésnek, mert olyan érzést keltett, mintha kifogytak volna az ötletekből. Én már azt is soknak éreztem, hogy egyáltalán használják a rajzfilmet, hiszen az egy külön alkotás, más művészeti ág, nem kellene egy másikkal összekeverni. De az már túl sok volt, hogy a végkifejletet oldják meg ezzel.
Mindezt egybevetve, én a tízből három és fél csillagot adnék rá, ezzel értékelve a díszletet, és a színészek alakítását. Nagyon sajnálom, mert ez egy remek feldolgozás lehetett volna, ha jól írják meg a szövegkönyvet, és nem csak a látványvilágra támaszkodnak.
Ódry Sára, 8. C