Kelemen Lilla a Tóparti Gimnázium 9.a osztályos tanulója 2 évet töltött családjával az Egyesült Királyság fővárosában, Londonban. Az országban szerzett tapasztalatairól, élményeiről, illetve a költözés, életére gyakorolt hatásaról kérdeztem.
Ugyan szinte minden napomat együtt töltöm Lillával, mégis üzenetben küldtem el neki legfontosabb kérdéseimet, ő pedig ugyanebben a formában válaszolt – sajnos mi is hajlamosak vagyunk a dolgok könnyebb, gyorsabb végét megfogni…
Mindenesetre, a kérdéseim nem maradtak megválaszolatlanul…
Először a kiköltözés hatásairól, nehézségeiről érdeklődtem, arról, hogy Lilla hogyan is élte meg a nagy változást.
–Nekem elég fura volt kiköltözni, mert hirtelen mindenki angolul kezdett el beszélni, amit először az akcentus miatt nem értettem. Attól egy kicsit tartottam, hogy hogy fogok beilleszkedni mert még a nyelvet sem értettem rendesen, de ettől függetlenül mindenki nagyon kedves volt, és próbált segíteni – mondta Lilla. Körülbelül 3 hónapig tartott, amíg mindenhez hozzászokott. Elmondta, hogy kezdetben még erős honvágya volt, de ez az érzés idővel enyhült.
Következő kérdésem az állam, és azon belül az oktatás működéséhez kapcsolódott: mennyiben tér el a hazaitól, mennyivel fejlettebb, miben jobb/rosszabb?
–Én Londonban, Anglia fővárosában éltem, és az a rész elég fejlett volt. Az oktatás teljesen más, mint itt, Magyarországon. Ott úgy vannak az iskolai szünetek, hogy minden 6. hét után van egy hét szünet, és minden 12. hét után van két hét szünet. Így persze a nyári szünet rövidül meg, szóval ők is ugyanannyit vannak a suliban. Az iskolát, ahova én jártam, Secondary School-nak hívják. Ott 7-től 13-ig vannak az évfolyamok, és az én iskolámban egy évfolyamon 10 osztály volt – érkezett a számomra több meglepő információt is tartalmazó válasz. Továbbá megtudtam, hogy maga az oktatási módszer is eltér a hazaitól: a tanulók elsősorban nem a tankönyvekből, hanem saját jegyzeteikből tanulnak, felelések nincsenek, és dolgozatokkal is jóval ritkábban sújtják a diákokat. Azt hiszem, egyértelmű, hogy tanulóként ez a módszer számomra is rokonszenvesebb, ám objektíven belegondolva, ennek is meglehetnek a hátrányai.
Az emberekkel kapcsolatos tapasztalatairól Lilla úgy nyilatkozott, hogy nem fedezett fel lényeges különbségeket a magyarok és a britek között, talán csak annyit, hogy a kintiek közvetlenebbek.
– Számodra mi volt a legnagyobb különbség – esetleg meglepetés – a hazai világhoz képest? – kérdeztem alanyomat.
– Az, hogy bal oldalon vezetnek. Ezt persze tudtam, mielőtt kiköltöztünk, de ezt még az utolsó napokban sem szoktam meg teljesen. A másik különbség az volt, hogy a kilincsek nagyon magasan voltak az itthoniakhoz képest.
– Mi az, amit kifejezetten szerettél, és mi az, amit kifejezetten nem?
– Az kifejezetten tetszett, hogy mindenki kedves és közvetlen volt. Az is tetszett, ahogy az iskolai szünetek voltak felosztva. Persze az utóbbi akkor nem volt jó, amikor a magyar barátnőim már végeztek, nekem meg még egy egész hónapot a suliban kellet töltenem – vallja Lilla, akinek válaszát tökéletesen meg tudom érteni. – Ami nem tetszett Angliában, az az időjárás. Nem is a sok esővel volt gond, hanem azzal, hogy ugyanolyan volt majdnem egész évben, és így már unalmas – tette hozzá. Személy szerint imádom a borús-esős időt, ám el tudom képzelni, hogy monotonná válik, ha az év nagy részében ezt tapasztalja az ember.
Utolsó kérdéssorom pedig már a hazatéréshez fűződött:
– Örülsz, hogy végül hazajöttetek? Nehéz volt visszatérni? Gondolkozol abban, hogy felnőve esetleg visszamész?
– Igen, örülök, hogy visszajöttünk, mert itt vannak a barátaim és a családom, és egy kicsit honvágyam volt – kezdte Lilla. – Nekem nem volt annyira nehéz visszajönni, de azért van pár ember, aki hiányzik onnan. Lehetséges, hogy, ha felnövök, akkor kiköltözöm egy másik országba, de nem biztos, hogy Angliába.
Én magam irigykedve tekintek alanyomra. Úgy gondolom, nagy élmény és kiváló tapasztalat külföldön élni – ha csak átmenetileg is. Bizonyára megvannak a nehézségei annak, ha az ember egy idegen országba költözik – távol lenni az otthonunktól, megszokni a kinti világot nem lehet egyszerű feladat.
Összességében, Lillával való beszélgetésem/üzenetváltásom után is szívesen belekóstolnék a külföldi – esetleg az angliai – életbe.
Felföldi Lili, 9.a