Az elmúlt hónapokat mindannyian nehezen éltük meg. A tinédzsereknek különösen megterhelő , hogy kortársaik nélkül telnek mindennapjaik. A sport mindig hasznos, de jelenleg kivételesen szerencsések azok, akik valamilyen egyesületben űzhetik kedvenc mozgásformájukat a pandemia alatt is. Így vannak ezzel iskolánk jégkorongozói is, akik március 27-én a 2020/21-es U18-as magyar bajnoki címet nyerték meg. Izgalmas, fordulatos párharcban dőlt el az ifjúsági bajnokság aranyérmének sorsa. Az utolsó mindent eldöntő mérkőzést és azzal a bajnokságot is az Ifj. Ocskay Gábor Jégkorong Akadémia U18-as csapata nyerte. A csapat tópartis tanulói: Gáspár Bence, Kiss Ádám, Szabó Dávid.
Kiss Ádám: “Rendkívül nehéz és kiszámíthatatlan szezon volt az idei, sosem tudhattuk meddig tarthat még a bajnokság, így minden egyes meccsünkön úgy küzdöttünk, mintha az az utolsó lenne. A döntőben a MAC Budapest csapatával találkoztunk, akik az egész szezon során a legnagyobb riválisunk és mondhatom, egyben a mumusunk is volt.Ezért is olyan felemelő, hogy megnyertük az aranyérmet. Bízom benne, hogy jövőre nézők előtt játszhatunk már!”