Elnézést uram, a késemért jöttem…

 

Avagy anekdoták és 10 zseniális idézet Rejtő Jenő világából

A mai napon született Rejtő Jenő regényóriás, a huszadik századi ponyvairodalom legmeghatározóbb alakja.

Rejtő 1905-ben született egy nyomdai tisztviselő gyermekeként, az iskolából kirúgták, mivel szájon ütötte zsidózó tanárát. Ezután a színitanodában próbált szerencsét, de karrierje itt is hamar véget ért, mivel egy előadás alkalmával statisztaként leejtette a kor egyik legnagyobb színészét. Színművészeti tanulmányait Berlinben folytatta, ahol leckékért cserébe gondozta a lovakat és végezte a ház körüli teendőket.

Ezután külföldre ment, de sehol sem maradt sokáig. Volt (a teljesség igénye nélkül) Genovában építőmunkás, Hamburgba illatszerárus, Franciaországban sztepptáncos és még Afrikába is elutazott. Hogy itt beállt-e az idegenlégióba, az még kérdéses. Ez idő tájt keletkezett a bizonyára életrajzi ihletésű könyve, a Megyek Párizsba, mert ott még úgy sem haldokoltam.

Mikor Rejtő hazatért Magyarországra, színdarabokat kezdett írni. Több darabja is hatalmas népszerűségnek örvendett, ekkortájt barátkozott össze Karinthy Frigyessel, akinek a hírnevét is köszönheti. E mögött egy különleges történet áll. Az akkoriban már ismert Rejtő egy levelet hagyott hátra a szüleinek, hogy öngyilkos lesz és eltűnt. Sokáig keresték, végül Karinthy egy nyílt levelet írt az egyik újságon keresztül Jenőhöz, hogy térjen haza, ezzel egy csapással ismertté tette a nevét az olvasóközönsége ellőtt. Rejtő, aki egész idő alatt a bécsi karneválon tartózkodott, erre visszajött Magyarországra, és kihasználva a feltámadt érdeklődést, publikálni kezdett. Elég valószínű, hogy ezt a médiahacket Rejtő és Karinthy eszelte ki, hogy az akkor még újonc íróra irányítsák az érdeklődést.

1936 körül kezdte megtalálni a saját írói hangját, ekkor jelentek meg a később védjegyévé váló kalandregényei. Állandó lakhelye nem volt, kávéházakban lakott és dolgozott. Habár könyvei népszerűek voltak, Rejtő szűkölködött a pénzben (ez a bohém írók állandó vonása) főleg a kártyaszenvedélye miatt. Érdekesség például, hogy a Karinthy halála napján is még együtt kártyáztak.

1939-ben két hónapot szanatóriumban kell töltenie (a rengeteg kávé és stimuláló szer mellékhatásaként, amiket a gyors írás érdekében szedett. Be is vált, mert általában 2 nap alatt megírt egy regényt), de még innen is kiengedték a kávéházba írni. A következő háborús években már névtelenül kellett dolgoznia, de ez sem nyújtott teljes védelmet. 1942-ben feljelentették, és nemsokára be is kellet vonulnia. Legyengült szervezete nem bírta a munkát, és 1943. január 1-jén valószínűleg halálra fagyott. Na ez az év is jól kezdődik-ezek voltak utolsó szavai.

Habár lassan 80 éve elhunyt, az öröksége halhatatlanul része még a mai napjainknak is. Fordulataival, szójátékaival Rejtő olyan életművet alkotott, ami soha nem megy ki a divatból. Ennek ékes bizonyitékaként álljon itt a szerintem 10 legjobb idézet Rejtő Jenőtől.

 

1, „Négy különböző nemzetiség képviselője volt az asztalnál: egy amerikai gyalogos, egy francia őrvezető, egy angol géppuskás és egy orosz hússaláta.” (Három testőr Afrikában)

2″8 parancsolat

  1. Kerüld a civódást és a nyers erőszakot.
  2. Kerüld a kötekedő embert.
  3. Igyekezz szelíd rábeszéléssel hatni felebarátaidra.
  4. Ne hivatkozz mentő tanúkra, mert mit érsz vele, ha ismerőseidet bezárják?
  5. Ne tégy hamis esküt, csak ha muszáj.
  6. Kerüld a részeg embert, hogy téged se molesztáljanak hasonló esetben.
  7. Ne légy hiú és beképzelt, hogy különb és okosabb légy, mint embertársad.
  8. Vasárnap ne lopj, ne csalj, ne verj meg senkit, mert hat nap mindenre elegendő…”

(Az elátkozott part)

3, – Uram, a késemért jöttem.
– Hol hagyta?
– Valami matrózban.
– Milyen kés volt?
– Acél. Keskeny penge, kissé hajlott. Nem látta?
– Várjunk… Csak lassan, kérem… Milyen volt a nyele?
– Kagyló.
– Hány részből?
– Egy darabból készült.
– Akkor nincs baj. Megvan a kés!
– Hol?
– A hátamban.
– Köszönöm…
– Kérem… A csapos mesélte, hogy milyen szép kés van bennem. Egy darab húszcentis kagylóritkaság.
– Forduljon meg, kérem, hogy kivegyem…
– Kitartás! A kocsmáros azt mondta, hogy amíg nem hoz orvost, hagyjam bent a kést, mert különben elvérzek. A kocsmáros ért ehhez, mert itt már öltek orvost is. Régi étterem. (Piszkos Fred, A kapitány)

4, Aszután áll, hogy egy uralkodó, bizonyos Bonepárti aszt mondta, hoty kenyérrel és vassal Kínáig is eljut Franciaországból. Asz nem kunszt. Próbálja meg egy vas nélkül, ahogy én szoktam.  (Piszkos Fred, A kapitány)

5, “A nő olyan, mint egy költői hasonlat – ha szép, az sem baj, hogy semmi értelme.” (Szőke Ciklon)

6, Adj egy pohár vöröset, Kvörens, de ne tisztán, hígítsd valamivel.
Kvörens hátraszólt:
– Két deci vörösbort, három deci rummal hígítva.” (A láthatatlan légió)

7, „- Ez az illető hirtelen hanyatt esett.

– Hol ütötte meg magát?

– A fülem mögött. De én pontosan álcsúcson találtam.” (14 karátos autó)

 

8, „A pénz az egyetlen jó, amiből nem árt a sok.“ (Piszkos Fred, a kapitány)

9, „Belépés díjtalan, kilépés bizonytalan“ (Piszkos Fred, a kapitány)

10, „-Tudja mi az a reklám?

  • Még nem ettem“ (Vesztegzár a Grand Hotelben)

 

Remélem sikerült felkeltenem az érdeklődéseteket Rejtő Jenő iránt. Ha igen, akkor fogjatok egyet a könyvei közül, keressetek egy üres sarkot, és merüljetek el ebben a csodálatos, ámbár pofonoktól hangos világban!

 

Cs. Joci

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.