Nem rég, szortíroztam gyermekkori mesekönyveimet, gondolva, hogy egy kisgyermekes ismerősöm biztosan örülne a jó állapotú könyveknek. A gyerek könyvek között egy alig ismert könyvre bukkantam, amiről úgy gondolom érdemes szót ejteni.
Nem másról beszélek, mint Erdős István Rajkó című kisregényéről. Erdős István gyermek könyveket ír és ez az egyetlen nagyobb korosztálynak szóló műve. A mű 1920-as években játszódik. Banditák megtámadnak egy nemesi családot és a család minden tagját megölik kivéve egyet. Az egyke gyermek szülei nélkül marad és a sokk miatt, ami a támadás alatt érte, megnémul és elfelejt írni is. A gyermeket egy vándor cigánybanda fogadja be, kik, mivel nem tudják meg a fiú nevét soha, Rajkónak nevezik a váratlan jövevényt, mi roma fiút jelent. Rajkó az idő múlásával megtanulja a zenével kifejezni magát és teljes értékű tagja lesz új „családjának”.
A történetben megismerhetjük a feltétlen szeretet, az elkeseredettséget és a reménytelen szomorúságot is. Megismerhetjük az előítéletek alaptalanságát és egy elitélt nép igazi arcát.
„ Rákezdtem a legszomorúbb nótára, amire Janó tanított. Éreztem, hogy végig folynak arcomon a könnyek, de nem bántam. Az bántott, hogy úgy éreztem, az új családomat is elveszítettem. Talán még jobban is bántott, mint a szüleim elvesztése.”
A regény megtanít értékelni minden apró dolgot, amit az élet ad és képes az olvasót egyszerre megnevettetni és megríkatni egy azon jelenettel. Olyan értékeket képvisel a mű, mitől úgy vélem alapművé lehetne nyilvánítani.