A 12.A osztály különleges feladatot kapott drámaórán: Soltész Rita tanárnő arra kért minket, hogy válasszunk ki egy festményen szereplő karaktert, képzeljük magunkat a helyébe, és írjunk monológot a szemszögéből. Az eredmény: meglepő és kreatív megoldások. A további monológokat az adott festmény címével az „Órán íródtak” rovatban találjátok!
Az öreg gitáros (amúgy tényleg nem ukulele)
-Akusztikus.
-Dehogyis, tiszta elektro.
-Szerintem ez basszus. (kint)
-Szerintem meg engedjétek már el! Teljesen mindegy. 40 éve ülök itt ezzel a darab fával, és én sem tudom, milyen. Ti meg elmentek az ablak alatt, és azt hiszitek, mindentudók meg szakértők vagytok. Azt sem tudjátok, miről beszéltek…ha tudnátok, nem beszélnétek róla. Én se szoktam, csak van ez a fadarab a húrokkal, és van egy nyaka meg van egy teste, aminek lyukas a közepe, és az egész elég súlyos, de azért el lehet bírni, de ennek csak akkor van értelme, ha pengeted, úgyhogy pengetem. Amúgy szerencse, hogy nem láttok be. Pont ezért nem kapcsolom fel a villanyt. Meg, mert fölösleges, tudom, hova nyúlok, a hangokat meg úgyis hallom. Egyébként a körte sincs becsavarva. Mondjuk ez pont a múltkor – vagy a jómúltkor, talán elég régen, de tök mindegy – okozott egy kis kellemetlenséget. Mert ugye lejjebb akartam csúsztatni ezt a fadarabot, és akkor valahogy a kulcsok a fején – nem tudom, mért vannak kulcsok a fején – beleakadtak a vállamba, vagyis az anyagba a vállamon, és szerintem most lyukas. Azt hiszem, hallottam elszakadni. A feleségem már rikácsolva lerángatta volna rólam, hogy befoltozza vagy törölgessen vele. Ő észrevenné az ilyen dolgokat, mert becsavarná a körtét és felkattintaná a kapcsolót. Mondjuk ő elment pár éve…vagy 30. Azt hiszem, nem szerette a pengetést, meg beszélni akart, meg nem tudta, mi legyen az ebéd, és be akarta csavarni a körtét, és elege volt a pengetésből. Biztosan jól van, el tudom képzelni, mennyi villanykapcsolóval találkozik nap mint nap. Mindegy, csak így nem fog kiderülni, hogy mi van az anyaggal a vállamon, de tulajdonképpen ez nem is baj, mert múltkor mondta az a régi barátom, az a magas, azt hiszem, szeplős, hogy most nagyon divatos az ilyen szakadt meg mindenféle viselet. Szerintem örülne is, ha látná, hogy figyeltem rá, mondjuk nem láttam már pár éve…vagy 40. Szerintem együtt kezdtük az iskolát, de abból nem sokra emlékszem, hangos volt – a gyerekek meg a tanárok -, úgyhogy nem nagyon gondolok rá. És aztán később, valamikor együtt dolgoztunk, a hivatalban vagy a gyárban, és egyik nap rájöttünk, hogy ismerjük egymást, és, hogy honnan, úgyhogy már majdnem átkérettem magam másik részlegre a gyárban vagy a hivatalban, de aztán egyik reggel én értem be elsőként, ő meg másodikként, és határozottan nem kapcsolt villanyt…régi iskolatársak voltunk. És egyszer említette, hogy divat a szakadás. Remélem jól van, szerintem nem nagyon érdeklik a villanykapcsolók. Egyébként kicsit fázik a lábam, azt hiszem, nincs rajtam cipő. Erről most eszembe jut az apám. Az apám is utálta – vagy legalábbis nem értette – a cipőket. Kényelmetlen, indokolatlanul drága, koszos lesz, tönkremegy, ha nem megy tönkre, akkor nem is hordod, akkor minek megvenni. Aztán anyám egyszer mondta neki, hogy azért, mert különben a lába lesz koszos és az megy tönkre, és abból nem lehet újat venni, szóval a cipő az kell, azért kell, hogy rossz legyen a láb helyett is. Szerintem az apám akkor ezt a harcot feladta, hátradőlt, és rágyújtott – amit az anyám utált – , és a kicsinyességét cseppet sem palástolva, felmutatta az égő szálat, és rávilágított, hogy az meg azért kell, hogy kiégjen helyette is. Aztán ettünk, elég sokat, levest meg valami húst és utána talán sütit, kétpofára. Igen, tehát vasárnap volt. Akkoriban elég sokat ettem, főleg vasárnap. Mostanában nem sok időm van ilyenekre, mert a fadarabot még így is el lehet bírni, de ennek csak akkor van értelme, ha pengeted, úgyhogy pengetem. Ilyenkor azért – mármint, amikor meghallom az ablak alatt, hogy basszus, és eszembe jut, hogy ezt csak pengetni kell, és hogy nincs becsavarva a körte, és, hogy talán elszakadt az anyag a vállamon, meg a feleségem és az a régi, magas barátom meg a cipő és az apám meg az anyám meg a vasárnap dél – egyből bevillan az ebéd is. De amennyire ki tudom venni így a sötétben, nincs rajtam óra. Most, hogy ezt tisztáztam, folytatom a játékot.
-Mondom, hogy akusztikus gitár! (kint)
-Amúgy ez egy ukulele.