Ismét “tóparti iskola” a Tóparti – egy tanévnyi belvárosi panelerdőt és Tolnai vegyeskereskedést követően, június 21-én visszatérhettünk jól ismert – és teljesen ismeretlen – iskolánkba.
A régiúj Tóparti adott otthont a tanév végén szokásosan megrendezett osztályversenynek, mely önmagában is mindig nagyon izgalmas, élményekben dús kezdése a nyári szünetnek. Idén azonban a szokásosnál is jobban vártuk ezt a napot, hiszen nemcsak a tanév lezárását, hanem a tóparton megélt élményeink folytatását is jelentette.
Azt hiszem, mindannyiunk nevében kijelenthetem, hogy az izgalmak csúcsa az iskolát borító hatalmas lepel lerántása volt. Az elmúlt tanévben számtalan feltételezés, információtöredék hangzott el, a Bory Jenő Általános Iskola épületében, a Tóparti tejleskörű felújításával kapcsolatban: “Tegnap elsétáltam a Tóparti felé” ; “Arra szoktam hazajárni” ; “Teljesen más”;”Szürke, fehér, piros”. Majd megkaptuk az első képeket: a suli tényleg szürke; a köraulában led van; a falak fehérek, a korlátok pirosak. Az érzéseink pedig vegyesek, bizonytalanok voltak. Egyértelműen egy modern, jól felszerelt iskola várt ránk – és a XXI. századi gyerek hálátlanságának, telhetetlenségének abszolút bizonyítéka ebben hibát keresni. Mégis, sokunkban felmerült a kérdés: Mi lesz a barna falakkal, a zöld és sárga korlátokkal, a suli megszokott melegségével? A színek meg a hangulat persze eltörpül a rendelkezésünkre álló eszközök és vadonatúj lehetőségek mellett, de azt hiszem, a XXI. századi gyerek szentimentalizmusának és végtelenül egyszerű igényeinek a
bizonyítéka, hogy CSAK a színek miatt nagyon is félve érkeztünk meg a Tóparti épületéhez.
Ugyanaz a tópart, ugyanazok a hangok, arcok, majdnem ugyanaz az épület: barna és tojásszín helyett valóban szürke, fehér és piros színek, új ablakkeretek, ajtók. Az iskola sokkal modernebb külsőt kapott. Az egyik személyes kedvencem a főbejárat mellett, a falra kirakott Tóparti felirat. A versenynek köszönhetően órákon keresztül köröztünk a tó és az iskola körül, és ami engem illet, egészen gyorsan hozzászoktam az új külsőhöz, mert a hangulat a régi maradt.
Majd végre ránk került a sor: a teljes évfolyam beözönlött az iskolába, hogy tüzetesen szemügyre vegyünk minden jelentős és kevésbé látványos változást. Frissen száradt festékillat – az ok: krémszínű falak. Számomra kellemes csalódást jelentett a színválasztás, ugyanis, míg az iskola beltere valóban sokkal tágasabb és világosabb, nem rideg, hófehér falakkal leszünk körülvéve. Majd megpillanthattuk a köraulát beszínesítő ledcsíkot is, amely legalább annyira feldobja a suli hangulatát, mint amennyire szokatlanná teszi azt. Miután – a megszokott módon – helyet foglaltunk az aula padjain, iskolánk főigazgató asszonya, Dr. Vizi László Tamásné elmondta a felújított épülettel kapcsolatos legfontosabb tudnivalókat. Ha bárki is felfigyelt a feltűnően jó akusztikára, az nem véletlen: a lejjebb eresztett, ledekkel díszített mennyezetnek nemcsak esztétikai funkciója van, hanem a hangot is visszaveri, tehát fokozott hangerővel mehet a just dance.
Majd elindult a nagy felfedezés. A tesiteremmel kezdtünk, amely szintén teljesen új dizájnt kapott.
Ami pedig – a lányok számára legalábbis biztosan – még izgalmasabb, az az öltözők felújítása. Mert talán apróság, de igen, nagyobbak a tükrök és igen, ki is vannak világítva. És természetesen már fel is avattuk őket.
A tesiszárny legnagyobb újdonsága az itt kialakított hatalmas infóterem, közepén egy hangszigetelt harmonikafallal, mely az osztály -és csoportszintű órákat egyaránt lehetővé teszi.
Ugyanezzel a megoldással alakítottak ki egy nagy befogadóképességű vizsgatermet a régi természettudományos tanárival összevont kémiaelőadóból. Mind ez a terem, mind a fizikaelőadó teljesen új berendezést és eszközöket kapott.
A büfé régi helyén melegkonyhát és a ledhez tartozó irányítópultot fedeztünk fel – mondanom sem kell, hogy pár percre a jövő évi végzősök kampányszíneibe öltözött az aula.
Majd irány fel, a valóban piros vagy éppen szürke korláttal övezett lépcsőkön. Itt is minden világos, tágas, a régi faszekrények helyén világos szürke fémszekrények, a termekben szürke linóleum, fehér falak, szürke ablakkeretek. A szürke-fehér ismételgetése leírva valóban kopárnak tűnhet, de a valóságban nagyon is kellemes az összhatás – hát még, ha visszakerülnek a bútorok, a növények, a jól ismert piros fotelek és a tablók.
A könyvtár helyén új, kifejezetten a művészetis diákok számára kialakított tantermek. Több teremből is lehetőségünk volt kimenni a szintén felújított teraszokra – bár ezek a tanévben valószínűleg zárva lesznek. A második emelet hasonló újításokon esett át.
Miután mindezt magunkba szívtuk, visszatértünk a köraulába beszélgetni, búcsúzkodni – tehát minden a szokásos módon zajlott, éppen csak szokatlan környezetben.
Személy szerint kellemesen csalódtam. Habár nekem is hiányozni fognak a megszokott meleg színek, már alig várom, hogy ebben a friss, világos és jól felszerelt Tópartiban tanulhassak. Ami pedig még megnyugtatóbb: ugyanaz a tópart, ugyanazok a hangok és ugyanazok az arcok – a régi Tóparti új épületben.
Felföldi Lili 11.a