Március 27-én a Tópartis nap után néhány osztálytársam és én Jezsó Nikoletta tanárnő és
Fekete Zoltán tanár úr kíséretével elmentünk Dunaújvárosba tanulmányi kirándulás céljából.
Az ötlet Jámbor Lili osztálytársamtól jött, ugyanis történelemből épp a Kádár-korszakot vettük és
a város története pont egybevág a korszakkal, ezért úgy gondoltuk, hogy ismeretgyűjtés
gyanánt elmehetnénk egy városnéző túrára. Az ötlet nagyon tetszett nekem, mert szeretem a
történelmet és még sosem jártam korábban Dunaújvárosban, így rögtön éltem a lehetőséggel
és jelentkeztem a programra.
Mint korábban is írtam, aznap volt az iskolában a Tópartis nap, ami a sok jó programjával
megalapozta a hangulatot arra a napra. A programok utáni legelső busszal indultunk el
Dunaújvárosba. Indulás előtt féltem egy kicsit, mert Fehérváron nagyon fújt a szél és hideg is
volt (annak ellenére, hogy előtte nap este azt írta az időjárás-előrejelzés, hogy meleg lesz, így
eléggé alulöltözködtem az aznapi időhöz), tartottam attól, hogy Dunaújvárosban meg fogok
fagyni. De szerencsére a városba gyönyörű napos idő fogadott minket! Néha 60 km is sokat
számít, milyen is az idő.
Az első állomásunk az Intercisa Múzeum volt, ahol találkozunk a túravezetőnkkel (aki
meglehetősen unalmas és elég halk volt). A hölgy legelőszőr körbevezetett minket a múzeum
belső udvarában. Sok kiállított tárgyat láthattunk, köztük egy óriási Lenin-szobrot, ami
nagyon sokáig a főtéren állt.
Utána kimentünk a múzeum mellett található főtérre, ahol az idegenvezető hölgy elmesélte a
város történetét (itt még tudtam követni az információkat, ezért meg is osztom). A mai város
helyén egy Dunapentele nevű település állt, ami a mostani óvárost alkotja. A helységet az
1950-es években kezdték iparvárossá átépíteni pontos tervek alapján, ugyanis a Dunai
Vasművet Mohács helyett számos politikai okból kifolyólag ide tervezték felhúzni (mert az
utóbbi helyiség túl közel volt a Jugoszláv határhoz.) Az ország minden tájáról érkeztek ide
emberek, akik segédkeztek a város építésében, majd le is telepedtek ott. Mivel nagyon rövid
idő alatt kellett nagyon sok házat felhúzni, így a szerkezetük nem épp a legstrapabíróbb lett
(pl.: néhol egyszerűen kihagyták a kötőanyagot). Az épületek szocreál, szocmodern stílusban
épültek és szinte minden épületnek tartozéka volt az ötágú vörös csillag, ötágú csillag,
növényeket mintázó díszítések. A város többször változtatott nevet az évek során. 1951-1961-
ig Sztálinvárosnak nevezték, majd 1961-től viseli a ma is ismert Dunaújváros nevet.
Székesfehérvárhoz képest, amely egy ősi város, elég meghökkentő, hogy Dunaújváros még
csak nem rég volt 70 éves.
Következő megállónk a város elsőként megépült rendelője volt, ami egy kicsit abszurd benyomást keltett, ugyanis ahhoz hogy megtekintsünk egy domborművet, be kellett mennünk az épületbe és a betegek között szlalomozva jutottunk el a műemlékig.
Ezt követően elhaladva a Dózsa Mozi Centrum mellett (ami előtt szerintem egy nagyon aranyos békás szökőkút áll) megérkeztünk a számomra leglebilincselőbb helyszínhez, a színházhoz. A Bartók Kamaraszínház a város legkorábbi és egyben legszebb épületeinek egyike. A színházon belül legjobban a kupolában található színes üvegmozaikok tetszettek, amiken Petőfi Sándor János vitéz című művének részleteit jelenik meg.
Innen indultunk el a város életéhez vért pumpáló szívhez, a Vasműhöz. Az út felért egy
komplett túrával, amire szerintem senki sem számított, mivel mi a városközpontból indultunk,
a gyár pedig egészen a város szélén, a semmi határán található. Útközben egy erdős kis részen
vágtunk át, itt kiállított gyári elemeket nézhettünk meg. Mint egy szoborparkban, úgy voltak
kiállítva az alkatrészek.
Időszűkében sajnos csak ennyit tudtunk megnézni a városból, mivel túl sokat beszélt a
túravezető, de bőven maradt még érdekes látnivaló az itt élő osztálytársam szerint.
Személyes véleményem, hogy Dunaújváros egy olyan település, ahova, ha az ember elmegy,
olyan érzése támad, mintha megállt volna az idő az 1980-as években. Akik szeretnének
nosztalgiázni, vagy (fiatalabbak) csak kíváncsiak lennének arra, hogy milyen lehetett annak
idején egy város atmoszférája, azoknak kimondottan ajánlani tudom Dunaújvárost.
Bíró Tamara, 12. B