The Last of Us sorozat 2. rész bemutató

1 hét után megérkezett a folytatás, ami ismét bizonyította, hogy igenis lehet rendes játékadaptációt nagyvászonra vinni. Nagyon erősre sikerült a második rész, számomra még mindig a top.

A folytatásban jön a spoileres elemzés!

Az eheti rész egy visszaemlékezéssel nyit, 2003-ban járunk, Indonéziában, közvetlenül a járvány kitörése előtt. A helyi katonaság egy egyetemi mikrobiológus professzor segítségét kéri, hogy vizsgáljon meg egy holttestet. A professzor nem akarja elhinni, hogy a halottból vett mintában a cordyceps gombát találja, hiszen az emberben nem él meg. A halott szájában gombafonalakat, lábán harapásnyomot talál, és érdeklődni kezd, hogy mégis mi történt ezzel az emberrel. A katona elmondja, hogy egy gabonafeldolgozó-üzemben dolgozott, ahol egyszer csak agresszívan kezdett viselkedni, majd a kiérkező rendőröknek agyon kellett lőniük, különben rájuk támadt volna. A vizsgálat utáni konzultáció során kiderül, hogy a gomba a gabonán keresztül kezdett el terjedni. A katona kétségbeesetten kérdezi a professzort, hogy mi lehet a megoldás. A szakember válasza az, hogy nincs vakcina, le kell bombázni az egész várost, hogy a fertőzés ne terjedhessen tovább. Mint tudjuk, ez az akció nem járt sikerrel.

Az intro után már a 20 évvel későbbi világban vagyunk, a hármas csapat, Ellie Joel és Tess egy elhagyatott épületben húzták meg magukat. Joel és Tess fenntartásokkal kezelik Elliet, még mindig nem értik, hogyan élhette túl a harapást. Vacilálnak, hogy folytassák-e az utat egy fertőzött gyerekkel a nyakukon. Úgy döntenek, hogy megéri az út. Miután haraptak valamit, tovább indulnak. 

Az utcán sétálva a 20 évvel ezelőtti bombázások nyomait látják. A természet által visszafoglalt város látképe még mindig lélegzetelállító. Látszik mennyi munka van a látvány tervezésében. Egy hídon átsétálva a beszélgetést egy hangos üvöltés zavarja meg, nem emberi. Szereplőink kicsit megijednek, de folytatják a sétát. A beszélgetésből kiderül, hogy Ellie milyen módon fertőződött meg. Elmondása szerint belopózott egyedül egy plázába, és ott harapták meg. Akik játszottak a játékkal, azok tudják, hogy Ellie hazudott, egy későbbi részben erről valószínűleg lesz még szó. Egy hotelen át vezet az útjuk. A recepciós részlegen történik egy olyan jelenet, amit egy az egyben a játékból emeltek ki. Ellie viccből eljátssza, hogy a recepcióssal beszél, mire Joel beszól neki egyet szúrkálódásból. 

A hotel egyik erkélyén állva az utcán megpillantanak egy hordányi fertőzöttet, amint táplálkoznak. Ahogy rájuk süt a napfény, mintha fájna nekik, ordítanak és reflexszerűen az árnyékba húzódnak. Tess elmagyarázza Ellie-nek, hogy az egész gombafertőzés olyan, mint egy nagy élő organizmus. A gombafonalak akár kilométerekre is elérnek, és ha rálépsz egy gombafoltra az utcán, felébreszthetsz egy többszáz méterre lévő hordát is. Itt a csapat döntés elé kényszerül. A hosszú, de biztonságos, vagy a rövid de veszélyes út. Az utóbbit választják a horda miatt, így egy múzeumon keresztül vezet az út.

A múzeumot teljesen benőtte a gomba, kívül-belül. Az ajtó nyitva áll, mintha nemrég nyitották volna ki. Joel és Tess hezitál, érzik, hogy valami nincs rendben. Előveszik a zseblámpákat, és bemennek. Bent holttesteket találnak, szétszaggatva. Ellie nem érti, mi történt, mert a zombi amivel ő találkozott, nem tudott ilyet csinálni. Joel és Tess összenéznek, tudják mi vár rájuk odabent…

Annak érdekében, hogy érthető legyen a történet, elmagyarázom a különböző fertőzötteket. A fertőzés első stádiuma, a rohanók. Rögtön a megfertőződés után alakulnak ki. Még megőrzik emberi külsejüket, viszont ha élőlényt látnak addig rohannak, amíg el nem kapják. Ezek a legkönnyebben likvidálható fertőzöttek, viszont ezekből rohangál a legtöbb. A második stádium a lopakodók. Ez egyfajta átmenet az első és a harmadik szakasz közt. A fejből kinövő gomba már teljesen átvette az irányítást a gazdatest felett. Nevükhöz híven lopakodva, négykézláb támadnak. Szerintem ezek voltak a játék legijesztőbb ellenfelei, tényleg néha a sötétségből ugrottak elő. A harmadik stádium a leghíresebb, a kattogók. Nagyjából egy év elteltével a gomba már teljesen befedi a gazdatestet, megerősítve azt, így a kattogók erősebbek egy átlagembernél. A gomba teljesen kinőtt a fejükből, ezért a kattogók már nem látnak, hanem egyfajta echolokációval tájékozódnak. Kattogó hangot bocsátanak ki, mely visszaverődik, innen ered a nevük. Ez a kattogó hang az összes játékosra ráhozza a frászt a játék során. Egy ilyen volt látható az előző rész végén az egyik épületen. A negyedik fázis a legdurvább, a puffadtak. Elég ritkák, cserébe a legerősebbek. A gomba a testükön egyfajta páncéllá fejlődött, így nehéz őket megölni, viszont lassúak, szóval lehet taktikázni. Ezeket a kiegészítéseket gondoltam szükségesnek, haladjunk tovább!

Joel és Tess csendre utasítják Elliet, mivel tudják, hogy a kattogóknak nagyon jó a hallásuk. Nagy óvatossággal sétálnak fel a gomba által körbetekert lépcsőn. Beérnek egy terembe, viszont a mennyezet összeomlik mögöttük, így egyetlen kiút maradt. Ahogy csenden lopakodnak, kattogásra lesznek figyelmesek, egyből kettőre. Lábuk gyökeret ver, engem pedig kiráz a hideg a képernyő előtt. Utoljára ez az érzés a játékban fogott el. A szoba másik végében rángatózva megjelenik egy kattogó, a környezetet kémlelve. Nagyon jól megcsinálták ezt a jelenetet, elég hidegrázós lett. Egy elbaltázott lépés után gyorsan tűzharcba bonyolódnak a dolgok. A gomba miatt egy golyó nem elég egy kattogónak. Nagy küzdelem árán sikeresen megölik a két zombit. Elliet megharapta az egyik, de nem aggódik, tudja, hogy immunis. 

A múzeumból kiérve elcsodálkoznak a látványon, pont mint a játékban. Az államház felé veszik az irányt, mar nincs messze. Ahogy odaérnek, kezd gyanús lenni, hogy egy Tűzbogár sincs a környéken, aggasztóan nagy a csönd. Bemennek, és egy csapat halott katonát látnak, akik valószínüleg fertőzöttekbe botlottak. Kiderült, hogy Tesst is megharapták, elég csúnya a seb. A halottakból kinövő gomba riaszt egy közeli fertőzött hordát, akik megindulnak az államház felé. Tess elhatározza, hogy feltartja a zombikat, hogy Joelék elmenekülhessenek. Olajos hordókat dönt fel, robbanószereket dob a kiömlő folyadékra. Elbúcsúznak, Joel megérti a helyzetet. A fertőzöttek berontanak az ajtón, Tess pedig egy öngyújtóval meggyújtja az olajat, ami hatalmasat robban, megölve az összes fertőzöttet, beleértve önmagát. Joel és Ellie kettesben folytatják az utat.

Itt ér véget a második rész. Nekem ez is nagyon tetszett, a hangulat nagyon jó volt, úgy éreztem mintha a játékba cseppentem volna. Mivel a játékból tudom a nagyobb csavarokat, nem lepődtem meg Tess halálán, bár a játékban ez úgy van, hogy a katonákat tartja fel a hősnő. Alig várom a jövőheti részt, kíváncsi vagyok mit tartogat.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .