Történt egy héttel ezelőtt, hogy náthás lettem és kénytelen voltam hiányozni az iskolából. Pótoltam a tananyagot amennyire csak lehetett, de még így is sok szabadidőm maradt. Mivel az idő nem kedvezett egy kis levegőzéshez, ezért jórészt bent voltam a szobában. Bekapcsoltam a tévét és kerestem valami műsort. Egyszer csak ráakadtam az Elfújta szél című alkotásra. Mivel érdekel a filmkészítés és a filmtörténet, így már korábban is hallottam erről a legendássá vált műről. Elérkezettnek láttam az időt, hogy megnézzem. Olyan élményben lehetett részem, amit nem gondoltam volna, hogy újra átélek.
A film különösen hosszú, mintegy három óra és ötvenhárom percen keresztül hömpölyög a néző szeme előtt, de úgy gondolom: nem volt elpazarolt idő. Én három részletben néztem meg, három délután alatt.
A cselekmény érdekes, igazán drámai. Egy önző asszony, Scarlett O’Hara és egy szélhámos, szoknyavadász férfi, Rhett Butler kalandjairól és küzdelméről szól, az amerikai polgárháború, a nélkülözés, egy szerelmi háromszög és az önzés közepette.
A cselekményt nem is részletezném tovább, mert nem az szerettette meg velem a filmet. Az olvasó most jogosan kérdezheti: ,,Hát akkor mégis mi?” Elárulom. A hangulat, ami átjárja, az teszi felejthetetlenné. Az az idilli világkép, ami visszaköszön minden képkockából. Hogy a Földön alapvetően jó szándékú emberek járnak-kelnek. Mindenki (a főszereplők kivételével) önzetlenül alárendeli magát egy nagyobb célért. Feláldozza magát a jó oltárán a közösségért. A vajúdó anya nem hív orvost magához, mert úgy gondolja, a katonáknak nagyobb szüksége van rá. A hajdan büszke és legyőzhetetlen konföderációs hadsereg rongyos maradványai a végsőkig védelmezik Atlantát és lakosságát az előretörő északiak ellen. Senkit sem érdekelt a saját sorsa, amikor egy kettészakadt nemzet vívta élethalálharcát. Olyan szép az az álombeli kép, miszerint az idők akárhogy változnak, a tisztességes emberek mindig meg fogják állni a helyüket, noha lehet időnként a porba kell hullaniuk.
A narrátor szavai szíven ütöttek: ,,E bájos szép világ volt tanúja a lovagiasság utolsó főhajtásának.”
A vásznon feltűnő képek meleg színei, a nagymamámnál eltöltött nyarakat juttatta eszembe, amikor esténként csodás történeteket hallgattunk unokatestvéreimmel, bámulatos hősökről és romlott gazemberekről. Legendákat egy olyan korból, amiket mára már elfújt a szél…
Magda Tivadar 12. A