Ismerjük meg művészeteseinket

Az ötödévesek közül két tanulóval, Ocskó-Kü Katával és Farsang Áronnal, interjút készítettem annak reményében, hogy közelebb hozhatom, az álltalában elkülönített, „művészeteseket” velünk, gimisekkel.

Minden évben van egy tárlat iskolánk aulájában az itt tanuló diákok munkáiból. Hogyan választotok témát egy-egy ilyen kiállításhoz?

Áron: A tárlat minden évben megrendezésre kerül, általában hosszabb ideig szokott tartani, de idén csak egy hétig maradtak a munkák (de aztán lehet úgy lesz, mint a többi évben, hogy a munkák még akkor is a falakon lógtak, amikor már az év vége közeledett). A munkák, amik kint vannak igazából nem kifejezetten erre a projektre készültek, ezek inkább a tanulók éves munkáiból válogatott gyűjtemény. Mivel mindig kevés a hely ezért sok munkát ki sem tudtunk rakni pl. idén sem.

Kata: A tópartis tárlat egy minden évben megrendezésre kerülő kiállítás, melyen iskolánk művészetes diákjai szerepeltetik munkáikat. Ennek megszervezése számunkra egy igen jelentős projekt, egész január-február alatt ott van a nyakunkban, tiszta bolondok háza ez az időszak. Ez idén se volt másképp, ráadásul most más fontos feladatokat is kaptunk (pl. városi március 15-i ünnepség). Ennek ellenére úgy érzem én jól tudtam készülni a tárlatra is, mind rajzi, mind szakmai munkáim is kikerültek.

Milyen visszajelzéseket kaptál a kiállított munkádról?

Áron: A visszajelzésekről annyit tudok mondani, hogy ezek általában a szülőktől/nagyszülőktől érkeznek, hogy „ez” vagy „az” miért nem került ki a tárlatra. A munkákat, amiket kiteszünk többnyire (én legalábbis) mindig megmutatom nekik, szóval túl sok újdonságot nem találnak a tárlaton. Annyit biztosan tudok, hogy a művészetis diákok más szemmel néznek egymás munkáira, mint ahogy a gimnazista diákok néznek a munkáinkra. Keresik a legtehetségesebbeket és bírálják egymást.

Én is érzékelem, hogy ti nem igazán vagytok a gimnazista közösség tagjai, bár ugyan annyira részesei vagytok. Ti ezt hogy élitek meg? Röviden: milyen művészetisnek lenni?

Áron: Ezt a kérdést nehéz megválaszolni, mert igazából mindenki máshogy éli meg. Van, aki kitaszítottnak érzi magát, “különcnek” van, aki pedig beilleszkedik és más osztályok között is barátokra lel. Van, aki szerint nem vagyunk részesei eléggé az iskolai közéletnek és nem veszünk részt a programokban eléggé (lásd. Királyválasztás). Talán emiatt van az, hogy kicsit kétfelé osztódik a suli. Mi tavaly megpróbáltunk ebből az örök körforgásból kitörni azzal, hogy sok év után indultunk a Királyválasztáson. Ötödévesnek lenni olyan, mint szellemnek lenni. Az évfolyamtársaink elballagtak, mi alig mozdulunk ki a műhelyekből (kivéve, ha ebédszünetünk van, és akkor sincs kint egy árva lélek sem) és van, hogy este 7ig itt dekkolunk a suliban, amikor már a portásokon és takarítókon kívül tényleg senki sincs itt rajtunk kívül. Itt maradtunk kísérteni még egy évre

Kata: Sajnos iskolánk diákjai nem nagyon “veszik észre” a kiállítást, holott napi többször sétálnak el a paravánok mellett, így visszajelzéseket főleg tanároktól, szülőktől kapunk, ezek nagyrészt pozitívak. Ez a hangulat szerintem egyébként nem csak a tárlat idején van jelen, így a “Milyen művészetisnek lenni?” kérdésre, minden érintett megfogalmazná, hogy kissé kívül állunk a suli diákéletéből. Bízom benne hogy az “ők csak művészetisek” megjegyzések csak az információ hiánya miatt vannak; hiszen sok gimis azt se tudja, milyen szakok léteznek itt, hol vannak a műhelyeink, és hogy nem csak “rajzolgatunk”. Ettől függetlenül én nagyon szeretem az egészet, egy pillanatra nem bántam meg hogy ide jelentkeztem annak idején.

Mi késztetett arra, hogy a művészetis tagozatot jelöld meg?  Nem bántad meg?

Áron: Eredetileg eszem ágában sem volt megjelölni a Tópartit (nem azért mert rossz híre van vagy ilyesmi, hanem, mert nem akartam eredetileg ilyen téren továbbtanulni). A rajztanárom szerette volna a legjobban, hogy megjelöljem a grafika szakot és ő is segített nekem felkészülni a rajzi felvételire, így végül az utolsó pillanatban megváltoztattam az iskolák sorrendjét. Nem bántam meg, mert egy nagyon színes és változatos szakma és biztosan állíthatom, hogy egy grafikus sosem unatkozik. Annak, aki szereti annak szerintem egyáltalán nem megterhelő. Ha az aktuális projekt éppen érdekes, van ihlet és az ötletek is önnek akkor hamar elrepül az idő. Ezen az ágon is szeretnék továbbtanulni, de ez nem mindenkire igaz. Vannak, akik teljesen másfele veszik az irányt és vannak, akik egyelőre megelégednek az OKJ-s végzettséggel.

Kata: Engem mindig is érdekel az önkifejezés efféle módja. Jelenleg az év végi OKJ-s vizsgára készülök, hiszen holnap után itt lesz az is. Szóval most gőzerővel megy a hajtás, de bármilyen megterhelő is – mert igen, az – én szeretnék művészeti téren továbbtanulni: színházi díszlet-, jelmeztervezőként. És csak reménykedni tudok, hogy felvesznek, elvégzem, és sikerül a szakmában elhelyezkedni – bízom benne hogy kellő lelkesedéssel és belefektetett energiával semmi sem lehetetlen.

Csapi Dorka

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

%d bloggers like this: