Korábbi ígéretünkhöz híven közöljük a Csitáry G. Emil-verseny tapasztalatait. Az alábbiakban a szervező tanárok, diákkísérők és a különböző állomásokon szereplő tópartisok értékelését, tapasztalatait, terveit gyűjtöttük csokorba.
2025. november 25-én került sor a Tóparti Gimnázium által megrendezett városismereti versenyre, amelyen 11 székesfehérvári általános iskolából érkezett 28 csapat mérhette össze tudását. A hagyományteremtő szándékkal meghirdetett Csitáry G. Emil Helytörténeti Verseny védnöke a város polgármestere, dr. Cser-Palkovics András volt.
Két kategóriában nevezhettek a csapatok: az 5–6. és a 7–8. osztályosokéban. A feladatokat a korosztályoknak megfelelően, a játékosságot, élményszerűséget keresve alakították a szervezők. Reméltük, hogy a versenyfeladatok révén a fiatalok jobban megismerik Székesfehérvár belvárosát, hiszen a verseny egyik részét a cégérek felkutatása képezte a Fő utcán és környékén. A csapatoknak fél óra alatt kellett a megkeresni a megadott helyszíneket, majd ezt követően az iskolában oldottak meg játékos feladatokat.
Hogy betekintést nyerjünk a szervezési folyamatokba, megkérdeztük a három szervező tanárt:
Rónyai Zoltán, Csörgei István és Fekete Zoltán tanár urakat.
Rónyai Zoltán tanár úr elmondása szerint a legnagyobb kihívást az jelentette a szervezés során, hogy iskolánk életében még nem volt ehhez hasonló program, ami támpontot nyújtott volna. A rajtuk kívülálló körülmények is sokat foglalkoztatták a szervezőket, mint például az, hogy felkelti-e az általános iskolások érdeklődését egy ilyen vetélkedő, illetve hogy a Tóparti tanulóit sikerül-e megnyerni az esemény felelősségteljes megvalósítására. Ugyanakkor örült annak, hogy a város vezetése is értékesnek találta és felkarolta kezdeményezésüket.
Örömmel és boldogan tette hozzá a tanár úr, hogy érdeklődő, lelkes iskolások vettek részt az eseményen, és kiemelte, hogy a tópartisok egységét és a tanár–diák harmóniát a résztvevők is érezhették.
„Számomra egy nagyon nagy élmény volt emiatt a közösségi érzés miatt.”
Kiemelte a verseny lebonyolításában résztvevő kollégák segítségét is, hiszen ők is azon munkálkodtak, hogy mindenki jól érezze magát a rossz idő ellenére is. Ezúton is kifejezi háláját minden közreműködő tanár és diák munkájáért. A visszajelzések alapján elmondható az is, hogy sikerült egy valóban izgalmas, hangulatos és nem „izzadságszagú” vetélkedőt lebonyolítani, ahol jól érezték magukat a gyerekek.
Arra a kérdésre, hogy mire számítsunk a jövőben, Rónyai Zoltán tanár úr válasza az volt, hogy rengeteg ötletük van, hiszen a város ezeréves múltja, jelentősége, a városi közösség alakulása, színterei, kiemelkedő személyei, eseményei kiapadhatatlan források. Szeretnék élővé tenni a diákok számára a város jelentős történelmi emlékei, személyei, eseményei mellet a félmúltunk jellegzetességeit vagy mindennapjaink fontos jelenségeit is. „Szeretnénk kikerekíteni a témákat: például sporttörténet, Fehérvár mint katonaváros, a Bazilika története, a királyi koronázások ünnepsége, a Királyi Napok története, a városrészek jellegzetességei, a város életében fontos szerepet betöltő személyek története, a helyi ipar története, szociális, kulturális intézmények sorsa. Azt szeretnénk, ha nyitott szemmel járnának a diákok.”
A tanár úr számára a legemlékezetesebb az volt, ahogy látta a kinti feladatok megoldása után az iskola épületébe érkező diákok versenyizgalmát annak ellenére is, hogy eláztak a cégérek keresése közben. Ez azonban nem rontott a lelkesedésen, és elszántan vágtak neki a következő feladatnak.
Csörgei István tanár urat arról kérdeztük, mi inspirálta a verseny megszervezésében. Válasza szerint szerettek volna egy olyan versenyt megszervezni, amelyik hagyományteremtő, aminek segítségével a kisdiákok tudnak egy kicsikét Fehérvár helytörténetével ismerkedni, és lehetőséget ad arra, hogy az iskolánkat szélesebb körben megismerjék. Elmondta, hogy azért a cégérekre esett a választás, mert „úgy gondoltuk, hogy ez egy első versenyben könnyebb és egyszerűbb feladat.”
A vetélkedő során az élményszerzésen volt a hangsúly, ezért a játékosság volt a fő szempont.
A legnagyobb nehézséget a tanár úr a feladatok összeállításában és a szerepkörök kiosztásában látta. Azt azonban sikernek értékelte, hogy a meghívott 13 iskolából 11 intézményből összesen 28 csapat jelentkezett – ez 84 résztvevő diákot jelent.
„Sok pozitív visszajelzést kaptunk: a diákok élvezték a versenyt, a tanároknak tetszett a program, amit nekik szerveztünk, úgyhogy nagyon reméljük, hogy jövőre visszatérnek. Jövőre is megszervezzük a versenyt, más tematikát fogunk kitalálni minden évben, már készülünk a következő évire.”
Ezen az eseményen a kedvenc pillanata az volt, amikor az 5–6. osztályosok látható
vidámsággal oldották meg az általa összeállított feladatot.
Fekete Zoltán tanár úrnak, a verseny másik szervezőjének is van a versenyről emlékezetes pillanata: „Az eredményhirdetésnél sokan a tópartis kísérők közül szinte negyedik (a felkészítő tanárt is beleértve ötödik) csapattagként izgultak és szorítottak a rájuk bízott diákok sikeréért. Itt sok olyan spontán mozzanat volt, amikor együtt örültek mindannyian; ez kedves emlék marad.”
Ő is egyetértett a többi szervezővel a motiváció kapcsán: a nosztalgia és az innováció volt a fő mozgatórugó.
Viszont – ellentétben a többiekkel – számára más jelentette a legnagyobb nehézséget:
„Részemről a kíséret megszervezése, a kinti feladatok menetrendjének ütemezése és a városi rész lebonyolításának koordinálása jelentett kihívást.”
A cégérek választására egy újságcikk irányította rá a figyelmét, miszerint múzeumba kerülhet az egyik nevezetes darab. Néhányukat még mindig nem kezdte ki az idő vasfoga, és ezekre szerették volna felhívni a figyelmet.
„A huszonkét cégér Ecsedi Mária munkái mellett azokat tartalmazta, amelyekhez a helyi sajtó cikkei esztétikai minőséget rendeltek, illetve amelyek régóta részei a városképnek.”
Nagy örömmel látta, hogy lelkesek voltak a fiatalok a kedvezőtlen időjárás ellenére is, és szinte kizárólag pozitív visszajelzések érkeztek.
„Ezért pedig elsősorban a tópartis kísérőknek mondhatunk köszönetet, akik lelkesen biztatták, segítették és támogatták a rájuk bízott diákokat. Másodsorban az állomások vezetőit szeretném kiemelni, akik türelemmel és precizitással végezték feladataikat.”
A kinti és benti feladatok összességét a jövőben is igyekeznek megtartani, ezzel hagyományt teremtve, hogy a fiatalok szélesebb köre ismerhesse meg a várost.
A versenyzőket kísérő tópartisokat is megkérdeztük: Kis Levi és Váradi Réka válaszait közöljük:
Mi volt a legviccesebb vagy legkaotikusabb pillanat számotokra?
„Amint elkezdődött a verseny belvárosi része, a csapat elkezdett futni egy irányba. Hirtelen egy ismeretlen utcában találták magukat. A meglepő kaland után azonban visszatértek a ’térképre’, és megállás nélkül folytatták a versenyt, mintha mi sem történt volna.” – mesélte Levi.
Szerinted mit tanultak a kisebbek a programból?
„Szerintem nagyon sokat tanultak a történelemmel kapcsolatban, de a hétköznapibb dolgokkal kapcsolatban is, például az időbeosztásról.” — Váradi Réka
A fiúknak nem a feladatok nehézsége okozott gondot. A rendelkezésre álló idővel harcoltak: „A verseny nehézsége és az idő arányain lehet még jövőre javítani.” — Kis Levi
Az állomásvezető diákok
Többek között Fülöp Luca, Léhner Zalán, Marincsák Anna Boglárka, Oláh Sarolta, Pukler Panna, Zákány Teó segítségét kértük. Az ő nyugalmuk és professzionális hozzáállásuk nagyban hozzájárult a verseny sikeréhez. Megkérdeztem őket, hogy melyik feladat bizonyult nehéznek.
„Főleg a cégéres feladatok nem mentek nekik.” – mondta Zalán.
„Volt olyan csapat, aki meglátta a feladatot, először néztek nagy szemekkel, hogy hát ez nem fog menni, aztán elnevették magukat, és mondták, hogy semmi baj, tippelni fogunk – és csak egyet rontottak el, és még az idejük is jó volt.” — mondta mosolyogva Teó.
Mi volt a legviccesebb pillanat a kinti feladatok teljesítése közben?
„Volt olyan csapat, amelyik – miután megkapták a kérdéseket – futva indult a megkeresésükre; alig tudtam utolérni őket.” – nevetett Zalán.
És a benti feladatoknál?
„Számomra a legviccesebb az volt, amikor megengedtük a versenyzőknek, hogy ők keverjék össze a címeres kirakó darabjait, hogy a többi csapatnak nehezebb legyen.” — tette hozzá Panna.
Amikor a verseny hangulatáról kérdeztem a segítőket, mindenki kiemelte a lelkes részvételt. Sarolta azt mondta, hogy a versenyzők élvezték a feladatok megoldását, és a rossz idő nem vette el a kedvüket attól, hogy felfedezzék a belvárost.
Mit tanultál abból, hogy most a „másik oldalon” álltál?
„Azt, hogy a csapatmunka mennyire fontos.” — válaszolta Zalán.
„Most már átlátom, hogy mennyire nehéz egy verseny megszervezése, és hogy mindig pozitívan kell állni a gyerekekhez, mert akkor ők is jobban érzik magukat, és több esély van rá, hogy visszajönnek jövőre is.” – állapította meg Luca.
Köszönjük mindenkinek a szervezést és a beszélgetéseket!
A versenyről az alábbi oldalakon találnak még híradásokat, videókat:
https://www.szekesfehervar.hu/a-vorosmartys-es-a-rakoczis-diakok-nyertek-a-csitary-g-emil-helytorteneti-versenyt
https://www.facebook.com/watch/?v=2423899201360166
https://www.szekesfehervar.hu/becsulet-es-munka-meghirdettek-a-csitary-g-emil-helytorteneti-versenyt-felsosoknek
Butola Dorka 11. D