Luhrmann és hat Rómeó találkozása

1996. október 27-én mutatták be először a mozik Baz Luhrmann kultikus „Rómeó + Júlia” adaptációját, amely neonfénybe, fegyverropogásba és popzenébe öltöztette Shakespeare klasszikusát. Pontosan a 30. évfordulón egy másik, hasonlóan vakmerő kulturális mérföldkőre is emlékezünk: a Tóparti Gimnázium és Művészeti Szakgimnázium tavalyi, legendás 9.C osztály általi bemutatójára. Utóbbira visszaemlékezve és a Luhrmann-adaptáció évfordulóját ünnepelve született az alábbi dráma, amelyben a hollywoodi szuperprodukció és az iskolapadokból épített díszletek világa találkozik. És beszélgetnek is egymással.


ELŐHANG

HELYSZÍN: A Tóparti Gimnázium első emeletén található 112-es terem. Az irodalomdolgozatra stresszelő diákok helyett félretolt padhegyek, valamint hat Rómeó és hat Júlia fogadja az irodalomtanárt, aki gyanútlanul – órára készülvén – betévedett. 

(A színpadra lép a KAR.)

KAR: Két nagy család: Montague és Capulet. De a helyszín Verona Beach helyett most valami egészen más lett. Utunk ide, egy tavaly júniusi irodalom óráról vezet, amikor Rónyai tanár úr egy hatalmas témazáró dolgozatot a 9.C osztálynak bejelentett. A pánik és a gyötört elmék hatására kipattant egy diák fejéből a mentőötlet: mi lenne, ha hoznánk inkább áldozatot a művészet oltárán, és az utolsó témazáró megírása helyett előadnánk a Rómeó és Júliát? A háromnegyed órás darab ezt a túlélési kísérletet mutatja be. Készen állsz az utazásra?

(Hirtelen hatalmas zűrzavar: diákok sürögnek-forognak, kitör a VEREKEDÉS.) 

NARRÁTOR: (a közönség felé fordul)
Pontosan harminc évvel ezelőtt Leonardo DiCaprio és Claire Danes főszereplésével egy modern, western stílusú, fegyveres benzinkúti összecsapással indult a veronai viszály a mozikban. Ez a klipszerű, pörgős megoldás még azokkal is azonnal megértette a darabot, akik életükben először láttak Shakespeare-t. Na de hogyan jön ide a 9.C?

9.C ELŐADÁS: (büszkén közbevág)
Úgy, hogy nálunk fegyverek helyett tollak és füzetek bánták a harcot! És ugyan a mi Rómeóink nem egészen Leonardo DiCapriók, mind a hatan elképesztő energiával tették oda magukat. A kérdés már csak az volt: vajon elég színvonalas lesz a játék ahhoz, hogy mindenki megkapja a megváltó ötöst, vagy a végén mégis meg kell írni azt a bizonyos témazárót?


1. JELENET: A JELMEZBÁL (ÉS AZ AKVÁRIUM)


HELYSZÍN: Capuleték fényűző csarnoka Los Angelesben / Az osztályteremből avanzsált veronai bálterem a 112-es teremben. 

KAR: Isten hozott mindenkit a Tópartin belül lapuló Veronában! Álarcos nők, kik lábán nincs tyúkszem, s a szép férfiak, mind táncolni vágynak! Adjuk meg azt a mai alkalommal, amilyen színdarabra mélyen a szívükben az irodalomtanárok vágynak! Táncoltak s táncoltak az osztályteremben, míg a lábuk el nem fáradt, miközben a szép Rozalin messziről kellette magát szíve választottjának. De Rómeó gondolatai már egy másik lányon jártak.

RÓMEÓ: (megbabonázva bámul előre)
„Szerettem eddig? Nem, tagadd le, szem. Csak most látok szépet, ma éjjelen.” 

KAR: Szólt az ifjú Montague-ból az igaz szerelem! S hogy mi módon felejtette el Rozalinját ily könnyen, azt meg nem fejthetem.

BAZ LUHRMANN FILMJE: Nálunk a dramaturgia kíméletlen! Rómeó beveszi a Mercutio által felajánlott ecstasy tablettát, majd a mosdó akváriumának üvegén keresztül pillantja meg Júliát. A romantikus pillanatot a Dajka szakítja félbe, de a táncparketten – miközben Júlia már Parisszal táncol – Des’ree “Kissing You” című száma alatt végleg megpecsételődik a sorsuk. Amikor a Dajka elválasztja őket, hull le a lepel: egymás halálos ellenségei. Vedd le tekinteted ama angyali teremtményről Rómeó, hiszen így vétkezel!


2. JELENET: A MEDENCÉS ERKÉLYJELENET


HELYSZÍN: Kivilágított luxusmedence a pálmafák alatt / Két egymásra pakolt, enyhén imbolygó iskolai pad.

JÚLIA: Ó, Rómeó, mért vagy te Rómeó? 

NARRÁTOR: A filmben Rómeó bemászik a Capulet-birtok gyümölcsösébe, és a szerelmesek egy kivilágított medence vizében rejtőznek el a testőrök elől. Játékos, szenvedélyes, vizes és ikonikus. De mit tesz a 9.C, ha nincs kéznél egy hollywoodi medence, de még igazi erkély se?

9.C ELŐADÁS: (rámutat a padokra)
Gimnazista kreativitás! Mi fittyet hánytunk a gravitációnak: két iskolai padot egymásra pakolva hoztuk létre az erkélyt, szemléltetve a magasságbeli és osztályzati különbségeket. Nem volt medence, de a feszültség így is tapintható volt, míg a reggeli csókok után el nem váltak egymástól. 


3. JELENET: A TEMPLOMI VÉGKIFEJLET


HELYSZÍN: Több ezer égő gyertya és neonkereszt között a templomban / A 112-es terem linóleumpadlója.

BAZ LUHRMANN FILMJE: Nálam még gyötrőbb, fájdalmasabb e csavar! Nálunk Júlia pontosan abban a másodpercben ébred fel a tetszhalott állapotból, amikor Rómeó kiissza a mérget. Még utoljára egymás szemébe néznek, mielőtt a fiú meghal, Júlia pedig egy pisztollyal lövi főbe magát. Monumentális vizuális dráma és zavar! 

9.C ELŐADÁS: Nálunk a tragédia közelebbi volt. A 9.C Rómeója és Júliája luxuságy helyett a rideg tantermi padlón terült el. A dráma azonban így is működött: az őket körülvevő két családfő a porban heverő diákokat látva megesküdött az örök békére. 

(Megjelenik a HERCEG.) 

HERCEG:
“Zord békülést hoz e mogorva reggel,
Fejét a nap se dugja ki nekünk.
Ezt megvitatjuk még a többiekkel,
Aztán kegyelmezünk és büntetünk:
Mert még regékbe sincsen arra szó,
Mit szenvedett Júlia s Romeo.”


FINÁLÉ

(A darab véget ér, a színészek meghajolnak. Feszült csend.)

NARRÁTOR: A meghajlást követően feszültté vált a levegő a 112-es teremben. Az osztály lélegzetvisszafojtva várta Rónyai tanár úr szakmai véleményét és a végső ítéletet. Vajon jön a témazáró? Vagy lehetséges az is, hogy a tanár úrnak az előadás igenis tetszett?  

KAR: (örömtáncot járva)
Dióhéjban összefoglalva: a tanár úr megkegyelmezett! Nem kellett az osztálynak témazárót írnia, hiszen a 9.C egy olyan kellően összetett, zseniális előadással rukkolt elő, amivel teljesen kiváltották az ötösöket. Baz Luhrmann is büszke lett volna rájuk! Jegyezzék meg mindazok, kik ezt most olvassák, elvégre nem igaz, hogy lenyűgöztük Önöket?

(FÜGGÖNY.) 


A SZINÉSZGÁRDA (STÁBLISTA): 

CAPULET: Somogyi Gréta
RÓMEÓK: Király Levente, Kun Kristóf, Németh Milán, Gubicza Ákos, Somogyi Gréta, Keller Emese Sarolta, Gyömörei Hanna, Csíz Liliána
MERCUTIÓK: Gubicza Ákos, Gyömörei Hanna, Munkácsi Csenge
BENVOLIÓK: Simon Zalán Zoltán, Lánczos Barnabás, Janurik-Maklári Mia
TYBALTOK: Dávidházi Ádám Borsa, Szilágyi Zsanett
LŐRINC(EK) 1., 2.: Göblyös Ágnes Zora, Kun Kristóf
JÚLIÁK: Szedlay Zsófia, Rádai Hedvig, Csíz Liliána
ROZALIN: Németh-Szávai Jázmin
JÚLIA DAJKÁJA: Török Dorka
RÉSZT VETT: Szücs Zsófia, Pencs Laura, Mile Petra, Kelemen Dóra, Pintér Nóra, Frank Johanna, Gál Fanni, Fuchs Dóra, Szilágyi Gréta, Nagy Kende, Balogh Petra, Borsos Panna.

Fotók: Fuchs Dóra / Utómunka: Stump Ede

Csíz Liliána 10.C

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.