A 12.A osztály érdekes feladatot kapott Soltész Rita tanárnőtől drámaórán: egy tetszőleges festményszereplő szemszögéből írhattunk monológot. A további megoldásokat megtaláljátok a suliújság „Órán íródtak” rovatában!
Szinyei Merse Pál: Lilaruhás nő
1874-et írunk, egy csodaszép tavaszi reggelre ébredtem. Igaz, este alig bírtam elaludni, úgy vártam a mai napot.
Három hónappal ezelőtt, a farsangi mulatságon találkoztam először Szinyei Merse Pállal. A bálon éppen a közös tánc következett, mikor odalépett hozzám. Nagyon meglepett, hogy megszólított, álmomban sem gondoltam volna, hogy egy hozzá hasonló férfi szóba állna velem. Táncoltunk, majd kellemesen beszélgettünk az est további részében. Megosztotta velem, hogy festészettel foglalkozik szabadidejében és megjegyezte, hogy szeretné, ha egyszer modellt állnék neki. Bevallom, először haboztam egy kissé, majd egy pár perc után igent mondtam a felkérésre. Egy különleges kérése volt felém, a festményt szabadtéren készítsük el műterem helyett. Ennek igazán örültem, mivel szeretek időt tölteni a természetben, viszont nekem is volt egy kérésem felé. Egy kellemes, meleg napon szerettem volna, hogy megszülessen a kép. Mivel tél végét írtunk, még bőven volt időnk a programig. Sokat találkoztunk, a
szabadidőnket egymás társaságában töltöttük el. Közösen sétálgattunk a vízparton, megtekintettük a színházban újonnan játszott darabokat, egymásnak választottunk olvasnivalót a könyvtárban, délutánonként beültünk a sarki kávézóba egy süteményre, kávéra.
Elérkezett a várva várt nap, tegnap délután megbeszéltük, hogy 11 órakor találkozunk a templom előtt, onnan együtt megyünk tovább a helyszínre. Pál nem árulta el, pontosan hová tartunk, engem útközben megölt a kíváncsiság.
Húsz perc séta után megérkeztünk a helyszínre, az általam olyannyira kedvelt sétányra. Mondanom sem kell, teljesen elakadt a szavam.
Reggel kis dilemmában voltam, hogy milyen ruhát öltsek magamra. Pár opciót már elképzeltem, de egyik sem volt az igazi. Majd hirtelen eszembe jutott az a lila színű darab, úgysem viseltem eddig sehova, a mai nappal felavathatom.
Ezek a gondolatok járnak most a fejemben, pár órája már, hogy készül a festmény. Kezdek megéhezni, hamarosan szünetet fogunk tartani. Csomagoltam almát, kekszet és pár szendvicset. Szerintem az utóbbival fogom indítani az igen késői ebédet, kell az energia, míg elkészül az alkotás. Már a lábam is zsibbad kissé, szívem szerint most azonnal felállnék, hogy átmozgassam elgémberedett tagjaim. A kezemben lévő virágok kezdenek hervadni, a pihenő után kicserélem őket. Jó ideje figyelem a távolban lévő madárfészket, fülemülék repkednek.
Gondolataimból Pál hangja zökkent ki, szól, hogy elérkezett a szünet ideje. Fújok egy nagyot, majd szépen, lassan elindulok a kosárért, amiben az ételek vannak. Majd együtt leülünk és elkezdjük enni a csomagolt finomságokat.
Kurucz Hanna 12.A