Tanévkezdési útmutató 2023/24

Hát eljött ez a pillanat is: elkezdődött az új tanév. Sok szempontból különleges lesz ez az év, hiszen (ha valaki nem vette volna észre) nem a szokásos épületben leszünk idei tanulmányunk során, hanem a volt Bory Jenő Általános Iskolában.

Mint általában, most is szeptember elsején startolt el az iskola, pénteken. Azelőtt viszont még megtartottuk a gólyanapot, amit (mint végzős, ezáltal szervező diák, nagyon remélem) nagyon élveztek a bejövő osztályok.

Most, hogy a múltat megbeszéltük, nézzük meg, mi vár ránk a közeljövőben! Szeptember 11-én, azaz jövő hét hétfőn, több fontos dolog is lesz: egyrészről, akkor lesz az Iskolai Diákbizottság (IDB), avagy az iskolai diákönkormányzat alakuló ülése 14:00-kor, ahova minden osztály képviselőjének a megjelenésére számítunk; másrészről pedig ez a határideje a színházbérletek megrendelésére. Az idei szezonban kettő bérletopció van: az ifjúsági (13-14 éves kornak ajánlott), amiben 2 előadás foglal helyet, a ‘A kőszívű ember fiai’ és a ‘Multiverzum, 7 nap’, illetve a középiskolai diák bérlet (15-18 év között ajánlott), amibe a következő 4 előadás tartozik: ‘Mágnás Miska’, ‘Csongor és Tünde’, ‘Iphigenia Auliszban’ és ‘A kőszívű emberek fiai’. Az előbbi 4500, míg az utóbbi 8900 forintba kerül, amit szeptember 11. és 15. között kell eljuttatni az osztály színházfelelősének, akinek meg Igariné tanárnőhöz kell a teljes összeget eljuttatni.

Majd szeptember 15-én, vagyis jövő hét pénteken is lesz esemény: az IDB elnökének és alelnökének megválasztása. Ez a választás közvetett módon történik, tehát a hangotokat az osztályotok IDB képviselőivel tudjátok hallatni. A jelöltek még nincsenek meg, de amint lesz róluk információ, meg fogjuk írni! 

Az utolsó szeptemberi esemény 22-én lesz: a tóparti pólók és pulcsik rendelésének a záró határideje. A színeket a jövő heti IDB gyűlésen fogják megszavazni a képviselők, azonban az árak már ismertek: fehér póló 2200 Ft-ba, színes póló 2500 Ft-ba, míg a színes pulóver 6200 Ft-ba fog kerülni.

Az iskola további, megszokott eseményeiről Fridel Mariann tanárnő azt mondta, hogy kisebb változtatások mellett mindent meg tudunk tartani az új helyszínen, úgyhogy, mint mindig, izgalmas és programdús tanév elé nézünk most is!

One thought on “Tanévkezdési útmutató 2023/24

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .