2023.04.28-án osztályunk, a 10/D elindult Pécsre osztálykirándulásra és ezzel 3 napos kaland vette kezdetét. A Zsolnay negyeden át a bográcsozásig sok minden történt, de én a városismereti versenyre szeretnék kitérni.
Az egész úgy kezdődött, hogy a tanáraink csapatokra osztottak bennünket. Annak érdekében, hogy igazságos verseny legyen, egy kalapból húztunk és az abban rejlő Maoam-ok színe döntötte el a csapatok tagjait. A mi csapatunk volt a piros, de mi csak paradicsomoknak hívtuk magunkat.
Természetesen tétje is volt a versenynek: felelésmentesség, amely 1 éven belül bármikor beváltható. Ráadásul, ha még fotózkodtunk is a keresendő épülettel, még plusz pont járt érte. Ennek tudatában minden csapat buzgón megindult teljesíteni a feladatokat.
Először a Barbakán felé vettük az irányt, magabiztosan haladtunk. Egy idő után kezdtük elveszíteni a fonalat, de nem adtuk fel. Később megtaláltuk Pécs híres gimnáziumát, majd a Facebook segítségével azt is megállapítottuk, hogy melyik tópartis tanár tanult itt Pécsen. A Széchenyi- térre kiérve megpillantottuk Pécs legrégebbi szállodáját, mely szintén az egyik feladványban szerepelt.
A legemlékezetesebb pillanat az volt, amikor a cégéres feladatok megoldása érdekében helyieket kellett kérdezgetni. Be is tértünk egy ajándékos boltba, ahol a csapattársaim kedvesen szóba elegyedtek az eladó bácsival, aki sok kérdésben segített nekünk. Hálánk jeléül képeslapokat vettünk tőle, melyeket később a velünk kiránduló tanárainknak adtuk. Az idő rövidsége miatt igyekeznünk kellett, így hát gyorsan elköszöntünk újdonsült barátunktól és elindultunk a megbeszélt hely felé. Azonban pár perc múlva jött az értesítés, hogy van még plusz időnk. Gyorsan visszaszaladtunk a bácsihoz és vettünk tőle egy lakatot, amit meggravíroztattunk, ezt már korábban is ajánlgatta, de akkor azt gondoltuk, nincs már időnk.
A városismereti verseny eredményét csak este tudtuk meg, bográcsozás után, ahol kiderült, hogy volt egy titkos ellenőrzőpont, amit sajnos kihagytunk. A nagy igyekezetünk ellenére is csak utolsók lettünk, de nem búslakodtunk, mert a lakatunk nagy sikert aratott és másnap közösen felhelyeztük egy lakatokkal teli emlékfalra.
Németh Petra 10/D