Édes Anyanyelvünk verseny döntőjén voltam

Az Édes Anyanyelvünk Nyelvhasználati Versenyt 49. éve szervezi meg Sátoraljaújhely városa, az ottani Kossuth Gimnázium és az Anyanyelvápolók Szövetsége. Tehetséges, megyei győztes diákjainknak hála a Tóparti Gimnázium diákjai évek óta állandó részvevői a Kárpát-medencei döntőnek, így volt ez az idén is, amikor Kertész Adél az Anyanyelvápoló Szövetségének különdíját és a Tinta Kiadó könyveit kapta. Alább oklevelét, díjait láthatjátok és élményeit olvashatjátok. 

Az Édes Anyanyelvünk verseny döntőjén voltam – Élménybeszámoló

A verseny Kárpát-medencei döntőjét a hagyományokhoz híven Sátoraljaújhelyen rendezték meg, és hivatalosan három napig tartott.  A versenyfeladatok megoldására és a szóbeli megmérettetésre dél előtt került sor, ezért dél után és este programokat biztosítottak nekünk a szervezők; megnézhettük Füzérradványon a Károlyi-kastélyt, Széphalmon a Magyar Nyelv Múzeumát, és esténként a színházban tartottak előadásokat nekünk. A verseny lehetőséget adott arra, hogy kilépjek a komfortzónámból, új embereket ismerhettem meg, és sokat tanultam tőlük arról, hogy miben kell még fejlődnöm nemcsak a magyar nyelvvel, hanem az élettel kapcsolatban is.

 

Érdemes volt elmenni a döntőre, mert kizökkentem a hétköznapokból, és az ország egy olyan távoli szegletébe jutottam el, amerre lehet, hogy évekig nem jártam volna. Emellett tapasztalatot és gyakorlatot szereztem azzal kapcsolatban, hogy hogyan beszéljek közönség előtt, amit később kamatoztatni tudok szóbeli vizsgákon, vagy állásinterjúk, beszédek alkalmával; ezért úgy gondolom hogy mindenki számára hasznos lenne, ha kipróbálná magát ezen a versenyen. 

Kertész Adél

4/12.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .