Interjú: Baji Balázzsal

  • Miért az atlétikát választottad sportodnak?

Sok sportot kipróbáltam gyerekként, de az atlétika volt az, ami leginkább megfogott és megtetszett. A közeg és maga a sport jellege nagyon tetszett, és nem utolsósorban ebben voltam a legsikeresebb, ezért rögtön magával ragadott és a mai napig is szeretem.

  • A tehetséged mellett minek köszönheted, hogy a világ élvonalába jutottál?

Nagyon fontos alapfeltétel a tehetség és az adottságok megléte, de ennél talán még fontosabb a kitartás és az alázat. Sok szempontból komolyan vettem a sportot és képes voltam rengeteg mindent feláldozni érte.

  • A táplálkozásodról tudsz valamit mondani? Mennyire figyelsz oda erre?

Kellőképpen odafigyelek és próbálok tudatosan táplálkozni. Együtt dolgozok sportdietetikusokkal, akik beállítják az étrendemet, de azért néha belefér egy kis ’’bűnözés” . J

  • A sérülésedből mentálisan vagy fizikálisan volt nehezebb felállni?

Mind a kettő nagyon nehéz feladat volt. Talán inkább mentálisan volt nehéz, főleg a türelem szempontjából. Nagyon nehéz volt elfogadni a hosszú kihagyást, valamint azt, hogy nagyon lassú és kemény út vezet vissza a csúcsra, ahonnan egy pillanat alatt le lehet zuhanni.

  • Hogyan tudtad a tanulást a sporttal összeegyeztetni?

Nem volt egyszerű, sok átvirrasztott éjszaka kellett a diplomához, de nagyon megérte, mert van egy biztos pont az életemben és nem kell aggódjak a jövőm miatt állatorvosként. Fontos volt az időm pontos beosztása és tervezése.

  • Amikor a világbajnokságon fölálltál a dobogóra, mire gondoltál abban a pillanatban?

Leírhatatlanul boldog és büszke voltam. Sajnos nagyon gyorsan elrepült az a pár pillanat, nem tudtam betelni azzal az érzéssel. Fantasztikus volt. Ha lehetne, még mindig ott állnék.

 

Készítette: Mészáros Luca

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .