A Magyar Parasport Napja 2026. februárjában immár kilencedik alkalommal került megrendezésre azzal a céllal, hogy a sport erején keresztül erősítse az elfogadást, a befogadást és az esélyegyenlőséget, különös tekintettel a gyermekek és fiatalok szemléletformálására.
2026. február 23-án, hétfőn testnevelés órákon különböző programok kerültek megrendezésre, a diákok kipróbálhatták az ülőröplabdázást és a csörgőlabdázást, illetve néhány osztály „A csodafedezet – Vitéz Halassy Olivér” című filmet tekintette meg.



Mi az osztályommal kipróbáltuk a csörgőlabdázást, ahol 3-3 ember bekötött szemmel törökülésben ült a földre egy-egy vonalra egymással szemben, a terem két végébe. A vonal ami mentén ültek számított a kapunak. A feladat az volt, hogy a háromból az egyik diáknak fel kellett állni és átgurítani a labdát a szemben ülő diákok vonalán túl úgy, hogy azok ne tudják elkapni. A labda ahogyan gurult csörgött, ami azt gondolnánk, hogy segítette a tájékozódást, de mint kiderült, inkább nehezítette. Ugyanis amíg távol volt, tökéletesen lehetett hallani, hogy milyen irányból érkezik, de amint közelebb került, szinte mindenhonnan hallani lehetett a csörgést, nehéz volt megállapítani, hogy ténylegesen honnan érkezik a hang. Furcsa volt megtapasztalni ezt, és így már el lehet képzelni, milyen nehéz lehet a vakoknak és gyengén látóknak tájékozódni pusztán a hallásukra hagyatkozva.
Volt szerencsénk kipróbálni az ülőröplabdát is, ahol az okozott nehézséget, hogy az alsó végtagjainkat egyáltalán nem használhattuk. Így bonyolult volt szerválni, fejben többet kellett taktikázni, valamint mivel a labda ritkán jutott át a hálón, folyamatosan forognunk kellett, ami rendkívül fárasztó volt. Mindezek ellenére akadtak vicces pillanatok, és nagyon tanulságos volt az egész esemény. Fontos az egészséges emberek érzékenyítése, hogy tudják, milyen testi vagy akár lelki nehézségekkel élni.
Nagyon élveztük a programokat, örültünk, hogy kicsit beleláthattunk a mozgásukban korlátozott emberek sporttevékenységeibe és megtapasztalhattuk milyen érzés az, amikor bizonyos érzékszerveinkre nem támaszkodhatunk.


Csíz Liliána 9.C