Április második hetében osztálytársaimmal és osztályfőnökünkkel, Cservék Zita tanárnővel ellátogattunk a székesfehérvári Cinema City moziba. Az iskolából még három másik osztály is csatlakozott hozzánk erre a közös programra. Gyalog sétáltunk el az iskolából, ami már önmagában is jó hangulatot teremtett. A Véletlenül írtam egy könyvet című filmet néztük meg.
A film egy 13 éves lányról Nináról szólt, akinek nagy álma, hogy író szeretne lenni. Egy kedves szomszéd néni segít neki az alkotásban. Közben próbálja megismerni nyolc éve elhunyt édesanyját, akiről alig marad emléke. Nehéz elfogadnia, hogy apukája új párt talál és közben az első szerelem is megjelenik az életében. A történetben sok volt a humor, de közben mély témákat is érintett. Többen nevettünk a vicces jeleneteken, ugyanakkor voltak részek, amelyek szomorúak vagy meghatóak voltak.
Ajánlom mindenkinek, aki szeretne egy kicsit nevetni, kicsit elérzékenyülni, és közben egy igazán különleges kamaszlány történetét megismerni.
Nagyon jó érzés volt, hogy kicsit kiléphettünk a hétköznapi tanórák világából. Mivel ez az első évünk a hatosztályos gimnáziumban, még most ismerkedünk egymással, így külön öröm volt együtt átélni ezt a programot. Reméljük, hogy lesz még ehhez hasonló!
Köszönet a szervezésért Jezsó Nikoletta tanárnőnek!
Horváth Leila 7.C