„Égő szivárvány százezer virágbul” – óriási siker a premieren – avagy egy sikeres előadás egy „kis” gimnazista szemével

2022. 02 15-én írták rólunk egy igazán izgalmas, élményekkel teli színpadi fellépésünk után:

„Tóth Angelika jelenete és a diákok játéka „elementáris élményt nyújtott”, e szavakkal adta át a „Játékotokban Petőfi él a színpadon” oklevelet a zsűri a csapatnak.”

Iskolánk képviseletében egy olyan feldolgozást választottunk, amely Petőfi Sándor életútját követi úgy, hogy egy irodalomórán elbóbiskoló diák – itt jegyzem meg, ami valóságban nem fordulna elő J – álmában a költő életre kelt. A szülői háztól, a színészi pályán át, egészen a forradalom kitöréséig. A diák álmán keresztül a nézők is megismerhették a költőt, s a végén a tanulóval együtt minket is és a nézőket is magával ragadott a Talpra magyar….

Két év kényszerszünet után hétfőn ismét színpadra léptek az iskolai színjátszó csoportok, hogy az Atlantisz program keretében előadják az Égő szivárvány százezer virágbul című műsort a Petőfi Emlékévhez kapcsolódva. Tíz középiskola tizenegy csoportja a Vörösmarty Színházban teltház előtt idézte meg a költő verseit inspiráló nemes eszméket.

A jeleneteket ötfős zsűri értékelte. A grémium tagjai dr. Kulcsár Szilvia, a Székesfehérvári Szakképzési Centrum kancellárja, Török Szabolcs, a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Székesfehérvári tankerületének igazgatója, Földi Zoltán, a Felsővárosi Általános Iskola igazgatója és dr. Szikora János, a Vörösmarty Színház igazgatója. A zsűri elnöke dr. Cser-Palkovics András, Székesfehérvár polgármestere volt, aki a több mint kétórás előadás végén megköszönte a programban résztvevők munkáját: a Vörösmarty Színház minden dolgozójának, akik a technikai hátteret biztosították az előadások megvalósításához, a színészeknek, akik mentorként vettek részt a csoportok munkájában, a felkészítő pedagógusoknak, akik megküzdve az elmúlt két év járvány okozta nehézségeivel is, nem adták fel, és minden tanévben újra és újra nekiláttak a tervezésnek, a kivitelezésnek. Végül köszönetet mondott a diákoknak, akik vállalták a szereplést, és lelkiismeretesen felkészültek az előadásra.

Szerettük volna elismerésünket kifejezni valamennyi közösségnek, mert fantasztikus munkát végeztek. Éppen ezért az oklevélre egy-egy olyan mondat került, amely a legjellemzőbb volt az előadásra. Székesfehérvár Önkormányzata minden iskolának 100-100 ezer forintot ad még emellett, azzal a kéréssel, hogy az összeg felhasználásakor gondoljanak azokra a fiatalokra is, akik ezt az összeget nyerték. A polgármester ezt követően felkérte a közönséget, hogy egy rövid kis időre alakuljon át közgyűléssé, és azt a zsűri által hozott javaslatot, miszerint minden színpadon szereplő diák kapjon magyarból egy ötöst a következő tanítási napon, támogassa. A közönség tartózkodás nélkül, egyhangú szavazással támogatta a zsűri javaslatát.”- ezt a nagyon megtisztelő sorokat olvashattuk a premier előadásunk után.

Leírhatatlan az érzés, melyet az irodalmi szakkörbe való belépésem nyújtott.

Remélem, hogy nem ez volt az utolsó………

 

Írta: Kovács Enikő 8/c.

 

Forrás: -https://www.vorosmartyszinhaz.hu/hirek/2017-ego-szivarvany-szazezer-viragbul-oriasi-siker-a-premieren

-képek: „rajongói forrásból”- J

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .