Kirándulás Budapesten

Decemberben osztályunknak lehetősége nyílt Budapesten eltölteni egy délutánt. Elsősorban a Terror Háza megtekintése céljából utaztunk fel, de az utazást egybekötöttük a belvárosi karácsonyi vásárban való bolyongással. Kiváló élményekkel gazdagodtam, ma is szívesen gondolok vissza erre a napra.

    Egy pénteki napra időzítettük a budapesti kiruccanásunkat. Az első három órát még az iskolában töltöttük, majd vonattal utaztunk Kelenföldig. Az állomástól metróval jutottunk el az Andrássy útra. A Terror Háza múzeumként üzemel, régen csak az „Andrássy 60”-ként emlegették.
  Az előcsarnokba belépve egyből a múltba csöppentünk. Kissé ijesztő aláfestő zene szólt, és az alapvetően sötét teret hangulatvilágítással tették még érdekesebbé. Egy fiatal hölgy volt a tárlatvezetőnk. Kapott mindenki fülhallgatót, amelynek segítségével folyamatosan hallhattuk az információkat. A múzeum egy gangos bérház épületében van, így teremről teremre labirintusszerűen haladtunk. Másfél óra alatt jártuk körbe az egész tárlatot, de még így sem volt elég idő minden részletet megtekinteni. Engem teljesen magával ragadott a hely légköre. Átadta azt a hangulatot, amely során én is úgy éreztem, hogy a múltban vagyok. Ambivalens érzések kavarognak bennem, amikor azt mondom: nagyon tetszett a kiállítás. Látványos volt, jól fel volt építve a vitatott korszak szerint az, hogy mit milyen sorrendben nézünk meg. Ugyanakkor nyomasztó is volt olyan felvételeket látni és történeteket hallani, amelyek érzelmileg megterhelőek. Az az elképesztő embertelenség, ami meghatározta a világháborút és az azt követő éveket, számunkra szinte felfoghatatlan. Így kissé furcsán hangzik, ha azt mondom: tetszett, amit láttam. Olyan világba pillanthattunk bele, amely remélhetőleg soha nem fog megismétlődni. Ugyanakkor a történelem tanulásához kiváló kiegészítés volt, illetve azokra az osztálytársaimra, akik kevésbé érdeklődnek a tantárgy iránt, rájuk is nagy hatással voltak a látottak. Ebből a szempontból is hasznosnak találtam a látogatást.
  

A tárlatvezetés után kaptunk némi szabadidőt a belvárosban. Körbenéztünk az adventi vásárban a Bazilika előtt, de természetesen a Fashion Street sem maradhatott ki. Az épületek, üzletek nagyon szép karácsonyi kivilágítást kaptak, jó volt ezzel a kellemesebb hangulattal kizökkenteni magunkat a Terror Házában látottakból. Karácsonyi zene és kürtős kalács illat mellett egy forró csoki elfogyasztása kihagyhatatlan volt. Egy óra sétálgatás után újra gyülekeztünk és indultunk a vasútállomásra. Picit már átfagyva jól esett a meleg vonaton ülni, és megvitatni az aznapi élményeinket. Hazaérve szívesen osztottam meg őket a családommal.

Gombolai Nóra 12. B

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

%d bloggers like this: