Iskola

Iskola? Vagy inkább állatkert?

Napi 6-7 órát összezárva kell eltöltenünk 700 diákkal. Szünetben kimegyek a folyosóra és ordítozó gyerekek tömkelege fogad. Egyik sarokban éppen verekednek az utolsó fánkon a büféből. Igen, a büfé, ahol egy reggeli ára megegyezik pár zsák arannyal.

Épphogy csak felébredtem fizikán, de máris a der, die, das-t kérdezik. Persze csak hasznos dolgokat tanulunk amire nagyon nagy szükségünk lesz. Mert ugyebár sokat fogom használni a szinusz, koszinuszfüggvényt vagy a másodfokú egyenletet is a mindennapokban. Napi 4 doga után még otthon is tanulhatok pár órát, hiszen minden tantárgyból elég egy óra felkészülés ahogyan azt már jó párszor hallhattuk. De ha egyszer az iskola nem alvásra való, akkor az otthonom sem tanulásra.

Évekig azt hallgattuk, hogy a felvételi nagyon fontos, hiszen ez sokban befolyásolja majd további életünket, ezért jól kell tanulnunk. De azért előtte nem szabad izgulni, végül is kukásként is meg lehet élni. Most, hogy túl vagyunk a felvételin, bejutottunk az áhított iskoláinkba, végre fellélegezhetnénk. Ehelyett máris azt hallgatjuk, hogy mindjárt itt az érettségi, ami szintén az életünkről dönt. Bár ugye semmi alapja, hogy az iskola a legnagyobb stresszforrás a kamaszok életében, ami óriási megfelelési kényszert alakít ki a diákokban.

 

Fáncsy Vivien 9.a

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .