Elnöki interjú

  1. Hogy jött az ötlet, hogy IDB elnök szeretnél lenni?

Két dolog miatt döntöttem úgy, hogy indulok az elnöki címért. Az egyik az, hogy a tavalyi tanév során, mikor IDB képviselőként az osztályom ügyeit képviseltem, már akkor éreztem, hogy én szeretem ezt csinálni és szívesen képviselném minden diáktársam véleményét, érdekét. A másik dolog ami miatt indultam az, hogy mint mindenki én is éreztem, hogy az idei tanév semmiképpen sem lesz szokványos, viszont a diákélet nagyon fontos, és szerettem volna tenni azért, hogy ezt ne hanyagoljuk el.

 

  1. Hogyan érveltél magad mellett, hogy Te vagy a megfelelő ember a pozícióra?

Bemutatkoztam a nyitó IDB ülésen, majd egy rövid szövegben az egész diákság előtt. Elmondtam, hogy ki vagyok, mi a hobbim (horgászat, Smart Bin) majd bíztam abban, hogy diáktársaim alkalmasnak találnak erre a megtisztelő feladatra. Nehéz lett volna bármi konkrétat ígérni a diákoknak, hiszen a járványhelyzet miatt napról-napra változik minden, és az IDB a programokkal mindig az új járványügyi előírásokhoz alkalmazkodik.

 

  1. Hogy zajlott a szavazás, mennyire izgultál?

A kampány és a szavazás is a járványhelyzethez igazodott. Sajnos nem volt lehetőségem nagyobb kampányra, ahol jobban megismertethettem volna magam a diáktársaimmal. Természetesen izgultam a szavazás során, de osztályomtól és más osztályok diákjaitól sok támogatást kaptam, ami nagyon jól esett.

 

  1. Mit szóltak az osztálytársaid, ahhoz hogy jelöltként indulsz?

Mindig is tudtam, hogy egy nagyon barátságos, összetartó, támogató osztályom van, ami a kampány és szavazás során is megmutatkozott. Mindenben számíthattam a 10.A osztály és osztályfőnökünk, Szűcs Krisztina tanárnő segítségére. Ezt a győzelmet nem is saját, sokkal inkább egy közös győzelemnek érzem.

 

  1. Kik támogattak ebben az egészben legjobban?

A kampány során az osztályom nagyon sokat segített, de más osztályokból is voltak diákok, akik segítettek nekem. A szavazás során pedig minden diáktársam, aki rám szavazott, az támogatott abban, hogy elnyerhessem az elnöki címet.

 

  1. Milyen célokat tűztél ki magad elé, mit szeretnél elérni elnökséged során?

Nehéz egy ilyen helyzetben előre tervezni. Azt eldöntöttem, hogy minden programot, amit meg lehet tartani a járványhelyzetben, megtartunk és a diákéletet nem hagyjuk tönkremenni. A másik dolog, amit tudtam, az, hogy mindenben szeretném kikérni diáktársaim véleményét, hiszen csak így lehet olyan programokat szervezni, ami mindenkinek tetszik. Ezért az első dolog, amit elnökként csináltam, az egy kérdőív volt, amiben értékes, érdekes információkat kaptam a különböző eddigi és lehetséges programokról.

 

 

 

 

 

 

 

Zolta Szabolccsal Kiss Ádám beszélgetett.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .