Rómeó és Júlia musical

A Rómeó és Júlia az angol William Shakespeare egyik leghíresebb drámája.  Az író 1594 és 1596 között alkotta meg ezt a művét, mely a mai napig hatalmas sikereknek örvend. Rengeteg feldolgozás készült belőle filmek terén, olyan nagyszerű színészekkel a főszerepben, mint például Leonardo DiCaprio, vagy Claire Danes.

                Az eredetileg színpadra szánt darabot számos színházban megtekinthetjük hazánkban is musicalként. Fantasztikus élményben volt részem, hogy novemberben a Budapesti Operettszínházban nézhettem meg. Régebben láttam már egy színházi felvételt a darabról, melyben Szinetár Dóra alakította Júliát, Dolhai Attila Rómeót, Bereczki Zoltán pedig Mercutiot, és már az is nagyon megfogott. Így hát nagyon örültem ennek az ajándéknak. Mikor először néztem meg a szereplők névsorát és megpillantottam Veréb Tamás nevét, mint Rómeó nagyon megörültem, mert szerintem nagyon tehetséges énekes. A többi színészt sajnos nem ismertem, de gondoltam, ha már Veréb Tamás benne lesz, nagyon rossz nem lehet. Jegyünk az emeleti középpáholyba szólt, ami egy igazán jó hely, mert pont rá lehet látni az egész színpadra, illetve a kivetítőre, ahol angol nyelven ment a felirat. Mikor elkezdődött a darab nagyon izgultam, kíváncsi voltam milyen lesz. Sajnos végül Rómeót nem Veréb Tamás alakította, de nagyon meg voltam elégedve Kocsis Dénessel is, aki egy nagyon jó hangú, rendkívül tehetséges színész. Amikor a művet olvastam nem találtam magamnak kedvenc karaktert, de a darabban igen, méghozzá Benvolio személyében. Őt Gömöri András Máté fantasztikus alakítása hozta közel a szívemhez. Vicces személyiségét a színész remek hangja, csodálatos tánctudása tette teljessé.  Amikor kijöttünk az első felvonás után, már tudtam, hogy én ezt ismét meg akarom majd nézni. A dalok, a helyszínek, a szereplők, egyszóval minden megfogott, ilyen jó darabon azelőtt még nem voltam. Egyébként is nagyon szeretem a színházat, bár a musicaleket kevésbé, mert néha már soknak érzem a rengeteg dalt, de itt egyáltalán nem zavart. Egy dolgot viszont nagyon hiányoltam a darabból, méghozzá a leghíresebb mondatot: „Ó, Romeo mért vagy te Romeo…”. Nem is értettem, hogy maradhatott ki, hiszen enélkül nincs Rómeó és Júlia. Kárpótolt azonban a „Lehetsz király” betétdal, melyet remekül adtak elő. A lenyűgöző koreográfia és a fények olyan élménytelivé tették, hogy végül ez lett a kedvenc részem a darabban.

                Ezt az előadást mindenkinek csak ajánlani tudom, főleg akik nagyon szeretik a színházakat. Igazából még azoknak is, akik a musicalekért nem rajonganak annyira, hiszen a fergeteges dalok, a pazar látvány és az élmény magáért beszélt.  Remélem lesz még lehetőségem többször megnézni.

Mihályi Petra

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .