Verdák tartottak ének -és motorversenyt a Tóparti köraulájában! Idén, december 2-a és 5-e között került sor iskolánk végzős osztályainak diákigazgató-választási kampányára. Valamennyi induló osztály egyedi, izgalmas, szórakoztató programokkal és kisfilmekkel állt elő. Az alábbiakban bővebben is olvashattok a 12/E osztály kampányáról!
Az E osztály – és jelöltjük, Réka – kampányszíne a piros, kabalája rajtzászló volt…a téma tehát: Verdák! Az osztály egyedi témaválasztásához rendkívül kreatív megvalósítás társult. A héten mindenütt apró kockás zászlókra bukkanhattunk, egy fotó erejéig igazi rally gálára képzelhettük magunkat, és egyetlen játékban csillogtathattuk meg mind darts -mind focitehetségünket!



Legalább ugyanilyen érdekesek és szórakoztatóak voltak az E osztály programjai! Kedden az 5. szünetben különleges énekpárbajban vehettünk részt: a csapatoknak olyan dalokkal kellett előállniuk, amelyek szövege tartalmazza a Réka által véletlenszerűen kihúzott szavakat…a győzelemhez tehát mind gyorsaságra, mind zenei műveltségre, mind pedig bizonyos fokú énektudásra szüksége volt az indulóknak.
Majd szerdán az 1. szünetben eljött a várva várt „Verdaattrakció”, a motorverseny! A merész vállalkozók – 7.-esektől 12.-esekig – a kb. 3 éves korunkból ismerős, apró motorokkal rohantak körbe – körbe az aulában, vért izzadva a győzelemért. A verseny borzasztóan látványos, izgalmas és mindenekelőtt, nagyon vicces volt!



Csütörtökön a 2. szünetben került vászonra a 12/E kampányfilmje, amelyben a főszerepet – Réka mellett – természetesen a sebesség játszotta! Főhősünk soha vissza nem térő lehetőséget kap: részt vehet egy igazi, de mégis nagyon tópartis – „tókörös” Verdák futamban, ehhez azonban erőre és megfelelő járgányra van szüksége! És mintha Réka hátránya nem lenne elég, még ellenfelei is szövetkeznek ellene… A poént persze nem lövöm le, aki esetleg nem látta, annak javaslom a film felkutatását.
A 12/E osztály egy különleges, hihetetlenül látványos és ötletes kampányt épített fel, azt hiszem, megmutatkozott, hogy összetartással és igazi csapatmunkával kisebb létszám mellett is lehetséges „nagyot alkotni”.