Az El Greco-kiállítás helyszíne a Szépművészeti Múzeum. A bemutató előtt próbáltam minél több ismeretet gyűjteni a festőről, hogy egyszerűbb legyen alkotásainak értelmezése. (A kiállítás február közepéig tekinthető meg.) A tárlat maga gyönyörű, és időutazásszerű. A festményeit időrendben mutatják be és követhető a földrajzi helyeknek és központoknak a sorrendje, ahol a művész járt.
Az első szoba El Greco utazásait szemléltette egy falon lévő térképpel, illetve a helyszínek neveivel és idejükkel.
A másik érdekesség ebben a szobában egy könyv volt, de nem akármilyen, hanem Giorgio Vasari: „ A legkiválóbb festők, szobrászok és építészek élete” (1568). A különleges ebben a könyvben az, hogy Tiziano Vecellio (reneszánsz festő) életrajzának lapjain megtalálhatók El Greco széljegyzetei.
A legelső festmény a tárlatban az a „Bűnbánó Magdolna” című műalkotás volt.
A második ikonikus kép a bűnbánás témájában az a „Bűnbánó szent Jeromos” nevet viseli.
Az apostolsorozatok El Greco életműveinek utolsó korszakában születtek, 1600 után.
„Szent Pál apostol”
„Szent Ferenc elragadtatása”
Az egyik személyes kedvencem a tárlatban az a „Krisztus megkeresztelése” című műalkotás mely remekül szemlélteti a reneszánsz kor sajátosságait, mint például az emberközpontúságot, a letisztultságot és a harmóniát.
A másik reneszánsz jellegzetességeket bemutató alkotás a „Szent Idefonz” nevet viseli.
Zárásként még szeretnék prezentálni még néhány képet a kiállításról, sajnos nem tudtam az összes műalkotást megörökíteni, de egy életre szóló élményt nyújtott a kiállítás és mindenkinek ajánlom szeretettel, mert egy nem mindennapi élményben volt részem!
Gengeliczki Lili 10. A Képek forrása: Szépművészeti Múzeum