Kortás költőnkre a kicsiny kocsmában sok szempár szegeződött – Író-olvasó találkozó Simon Mártonnal a fehérvári Petz Sörözőben

Néhány nappal ezelőtt sikerült barátommal, Attilával eljutnom egy nagyon érdekes, felszabadult és vicces beszélgetésre, amit a Petz „kultúrkocsmában” rendeztek meg.

Az esemény 7-kor (vacsoraidőben) kezdődött, így mielőtt a művész úr megérkezett, egy házi chilis babbal alapoztam meg az este kiváló hangulatát. A rendezvényt Fehérvár kulturális életnek egyik legfontosabb alakja, Czinki Ferenc vezette. A beszélgetés elején Simon Marci kitért arra, hogy miként élte meg a pandémia időszakát, és milyen módszerekkel próbálta elütni az időt. Elmondta, hogy verseskötetébe is ekkor kezdett bele, egy általa nagyon kedvelt német költőnek a stílusában, persze a saját ízlésével, gondolataival vegyítve. Továbbá kitért a könyv címére : „Éjszaka a konyhában veled akartam beszélgetni”, amit egy japán versben olvasott. Elmondta, hogy ez különösen megérintette, mivel szerinte minden ember életében voltak fontos beszélgetések, sőt neki több is, melyek konyhákban történtek. Azt gondolom, ez egy érdekes címadás, mivel első olvasásra az ember nem teljesen érti, mit mond a költő és kíváncsivá tesz minket, hogy a kötet milyen választ fog kérdéseinkre adni.

Simon Márton a versek címeiről is beszélt, amik tényleg szokatlanok. Vannak 1 betűs címek, pl: H, X és meglehetősen hosszúak is pl: Anyám útja egy űrhajóval a halálon át az operába. Elmondta, hogy előző kötetében, a Rókák esküvőjében nagyon gyengének érezte a címeket, és szerinte ezeket most sikerült túlszárnyalnia. Ha már így a címekről van szó, nekem a Citromelégia tetszik nagyon, a versekből pedig az „utolsó napok a torkolat mellett” sor. A beszélgetős programot úgy tervezték, hogy legalább 2 felolvasás beleférjen, és a vendég a végén arra is kitért, hogy mivel japán szakos egyetemista, szabadidejében is szinte csak a japán nyelvtant tanulja (de nagyon szereti!).

Összességében nagyon érdekes és közvetlen beszélgetés volt, de a kötet olvasása közben arra jöttem rá, hogy sok témával még nem tudok azonosulni, így kíváncsian várom, hogy 4-5 év múlva, ha újra előveszem ezt a kötetet, mennyivel tud majd többet nyújtani.

Arany Márton 11. A

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .