A fehérvári Alba Kempo Team csapatából két sportoló, míg a Sárosdi Kempo SE színeiből egy aranyéremmel távozhatott a második Ultimate Kempo Fighting kupáról.
Nagy lelkesedéssel fogadták mindannyian ezt a megmérettetést, hiszen már lassan másfél éve nem ettek felnőtt nagyversenyen a kialakult járványhelyzet miatt. Ezt orvosolván találta ki két mester (Lévai László és Jerger Barnabás) az UKF versenysorozatot. Különböző klubokból nevezhetnek a versenyzők, viszont abban eltér a nagyversenyektől, hogy itt mindenkinek egy meccse van adott ellenféllel, adott szabályrendszerben.
Koza Márk a Tóparti 11. B osztályos diákja (szintén az Alba Kempo Team sportolója, aki segítségemre szolgált a cikk elkészítésében) beszámolói alapján mindkét csapattársa próbálta magából a legtöbbet kihozni. Végül mindkettőjük első helyezéssel távozhatott a helyszínről.
Ódor Bence ellenfeléül egy idősebb társat kapott, akivel pusztakezes küzdelemben mérethette meg magát. Bencének ez volt az első UKF versenye és itt most egy 2×3 perces meccsen mutathatta meg tudását. Minden erejét bele kellett tegye a párbajba, amire nagyon alaposan és sokat készült. Az edzéseknek meg is lett a hatása, sikerült egy kifejezetten látványos és jó harcot mutatnia és elsöprő győzelmet aratott küzdőpartnere felett.
Burián Bendegúz, aki már 11 éve űzi ezt a sportot és nyáron készül letenni a fekete öves vizsgáját, partneréül egy körülbelül vele egyidős versenyzőt kapott.Ő is nagyon sokat edzett és készült erre a megmérettetésre edzőjükkel, Polgár Tamással. Külön erőnléti edzéseken is részt vett, hogy a megfelelő formába hozza magát.
Szintén pusztakezes viadalban vett részt, viszont az ő mérkőzése 3×3 percig tartott. Hála felerősödésének és a befektetett sok munkának, megnyerhette a meccsét a már régről ismert versenytárs ellen. Végül nem feladással, hanem pontozással egyhangú döntés alapján nyerte meg a meccset.
A következő versenyekre áprilisban, illetve májusban kerül sor, amire már elkezdték a fiúk a felkészülést. Szeretnék nekik gratulálni az elért eredményekhez és kívánom, hogy még sok-sok győzelmet tudjanak magukénak!
Írta: Kajdi Ilona 11.B