Idén is lehetőség nyílt a székesfehérváriak számára a Kortárs Művészeti Fesztivál rendezvénysorozatán részt venni, immár a…
Kategória: Kultúra
Hogyan lett német felsőfokú nyelvvizsgám angolos osztályban?
Takács Nikoletta vagyok, 11.A osztályos tanuló, és fél éve sikeres német C1 nyelvvizsgát tettem német nyelvből.…
János vitéz – A Nemzeti Színház előadása – Vidnyánszky Attila rendezésében
A Lázár Ervin program keretében elvittek minket a Nemzeti Színházba egy János vitéz- előadásra. Nem igazán…
Kritika a János vitéz című színdarabról
Petőfi Sándor: János vitéz, a Nemzeti Színház előadása, rendező: Vidnyánszky Attila Ha azt mondanám, hogy ez…
„Az ember a kozmosz nyomópapírján előtűnődik” – ÁLDOZAT ÉS LÁZADÁS AZ ÚT ÉS ERÉNY ÖSVÉNYEIT BEJÁRVA
Kácser László kiállításához Prepozíció: Széparányú nyári délután a füredi parton. Nem Egry dinamikus erővonalait rajzolja a…
A cégvezető
Szerző: Háy János Főszereplő: Sághy Tamás A cégvezető című darab bemutatja egy, a rendszerváltás alatt és…
Még egy félév teljesítve…
Bár megint online vizsgákkal, de szerencsére (vagy inkább sajnos) a tanárok is kezdenek belejönni, és egész…
Könyv ÉS Kata
Könyv Kata egyszer csak kolléganőm lett a Tópartiban, s nem csupán műveire figyeltem fel egy helyi…
„Égő szivárvány százezer virágbul” – óriási siker a premieren – avagy egy sikeres előadás egy „kis” gimnazista szemével
2022. 02 15-én írták rólunk egy igazán izgalmas, élményekkel teli színpadi fellépésünk után: „Tóth Angelika jelenete…
Égő szivárvány százezer virágbul
2022. február 14-én a Vörösmarty Színház által megrendezésre került az Atlantisz program keretében az Égő szivárvány…