The Last of Us sorozatbemutató 6. rész

Eltelt egy egész hét új rész nélkül, de most már hála égnek befutott a legújabb epizód! Kicsit visszavettek a tempóból, de legalább a játékhoz hűen adaptálták a hatodik részt. 

Spoilerek jönnek!

Három hónappal az előző rész eseményei után járunk, beköszöntött a tél, minden szép fehér. Ellie és Joel mondhatni eltévedtek, ezért egy idegen idős házaspártól kérnek útbaigazítást. Ez megtörténik, de főszereplőinket óvva intik a folyón való átkeléstől, mivel odaát csak a halál vár rájuk.

Elindulnak, majd egy barlangnál vernek tábort estére. Másnap természetesen átkelnek a folyón, de nem történik semmi különös, úgyhogy tovább mennek. Egy hatalmas gátat találnak, ami működik. Hirtelen egy csapatnyi lovas tűnik fel és veszi őket körbe, és egy kutyával szagoltatják meg, hogy fertőzöttek-e. Miután Joel elmondja, hogy az öccsét keresi, a vezető szeme mintha felcsillant volna. Elviszik őket Jacksonba, egy 300 fős városkába, ahol Joel és Tommy sok-sok év után újra találkoznak. Hatalmas az öröm, hiszen Joel már kezdte azt hinni, hogy öccse halott. 

Ellie és Joel kapnak rendes ételt, valamint ruhát. Kiderül, hogy a lovasok vezetője, Maria Tommy felesége. Körbevezetik az újoncokat a városban, ami egészen csodálatos. Van itt iskola, mosoda, börtön, templom, csatornázás, víz, önellátó gazdálkodás, és még áram is, a nemrég látott gátnak köszönhetően. Maria elviszi Ellie-t a szállásukra, hogy Joel és Tommy tudjanak egy jót beszélgetni.

A testvérpár italozás mellett megtárgyalja a történteket. Tommy elmondja, hogy a legközelebbi Tűzbogár-bázis a Kelet-Coloradói Egyetemen található, de az egy hét lóháton, Maria pedig  4 hónapos terhes, ezért nem mehet el csak úgy ,,itthonról”. A dolog hamar veszekedésbe torkollik. Ellie mindeközben lefürdik, Maria pedig levágja egy kicsit a haját. Ellie nem tudta, hogy Joelnek volt egy lánya, de Maria elmondja neki. A fodrászkodás után Ellie beül a helyi gyerekekkel a moziba.

Tommy ki akar békülni bátyjával, ezért felkeresi, és belevágnak még egy beszélgetésbe. Joel elmondja az igazat a történtekről, hogy Tess meghalt és Ellie immunis, Henryről és Samről is beszámol. Ahogy Ellie-ről beszél, elérzékenyül. Látszik már a kötődés, ami kettőjük közt van, Joel mindenáron meg akarja védeni Ellie-t, de nem biztos abban, hogy egymaga elég lesz-e hozzá. Ezért kéri meg Tommyt, hogy vigye el ő Ellie-t az egyetemre, hiszen fiatalabb, jobb erőben van. Tommy nehezen, de beleegyezik, hajnalban indulnak. 

Joel visszamegy a szállásukra Ellie-hez, aki mint kiderült, hallotta az egész beszélgetést Tommyval. Meg van sértődve, hogy Joel le akarja ,,passzolni”, pedig azt hitte, törődik vele. Joel próbálja elmagyarázni neki, de Ellie nem érti, hisz gyerek még. Összevesznek, és végül ott kötnek ki, hogy látni sem akarják egymást.

Hajnalban Tommy és Ellie az istállóhoz indulnak, de meglepve tapasztalják, hogy Joel már ott van, és épp egy lovat nyergel fel. Eddig tartott a harag, Joel úgy döntött, elviszi ő Ellie-t az egyetemre. A lány is megbocsátott, szent a béke. Búcsút vesznek Tommytól, és elindulnak.

Útközben meg-megállnak lövészetet gyakorolni, beszélgetni. Joel mesél Ellie-nek a fertőzés előtti világról, munkájáról, valamint az amerikai fociról. Az ötödik napra odaérnek Coloradóba. Az egyetemi kampuszon sétálva Joel elmeséli, hogy működött az egyetem. Gyanúsan nagy a csönd az egyetemen, Tűzbogaraknak semmi nyoma. 

Odabent is csak elszabadult majmokkal találkoznak, embernek nyoma sehol. Az egyik tábláról leolvasva kiderült, hogy a bázist áthelyezték Salt Lake Citybe, mivel ott korszerűbbek a gépek. A csöndet egy csapat fosztogató zavarja meg. Joel és Ellie sikeresen kilopakodtak a lovukhoz, de az egyik bandita észrevette őket, és harcba keveredett Joellel. Joel viszonylag könnyen eltöri a férfi nyakát, de csak utána veszi észre a hasába fúródó vasdarabot.

Sikeresen megmenekülnek a többiek elől, de Joel állapota olyan súlyos lett, hogy lefordult a lóról. Ellie kétségbe van esve, nem tudja, ilyenkor mit kell tenni.

Ez a hatodik rész utolsó momentuma. Már csak három rész van vissza, én izgatottan várom a következőket.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .