Itt a világvége!

Avagy néhány mesterséges intelligencia a mozik képernyőiből és tovább…

Az elmúlt negyven évben a mesterséges intelligencia (avagy MI, ahogy a cikk további részeiben hivatkozni fogok rá) beköltözött Hollywoodba mint ügyeletes főgonosz. Ezzel egyidőben kezdett ismeretessé válni maga a fogalom a szűk technikarajongó rétegen kívül, és kezdték minden boldog-boldogtalanra ráfogni, hogy mesterséges intelligencia. De igazuk is van? Ennek járok utána a mai cikkemben.

1, J.A.R.V.I.S. (Just A Rather Very Intelligent System)

  • Marvel Cinematic Univese.
  • Első feltünése a képernyőn: 2008
  • Utolsó feltünés: 2016

Jarvis talán az egyik legérdekesebb MI, ami tévéképernyőn feltűnt, mivel szemmel látható a fejlődése. A Vasember című film első részében inkább egyfajta chatbotként szerepel. Olyasmiként, mint Siri vagy Cortana, csak nem fagy le annyiszor és mindig érti mit akarunk neki mondani. A viccei és a látszólagos érzelmek mind csak ügyes programozás eredménye. Úgy vélem, ez a szint még a mai világunkban is megvalósítható, ha áll mögöttünk egy programozó és mérnök csapat és pár milliárd dollár. A következő részekben jól láthatóan fejlődik. Itt Jarvis már egy tanuló algoritmus. Nem az interneten lévő rengeteg adatból, hanem előtte való programozás nélkül az emberekből tanul, akikkel kapcsolatba kerül. Azáltal, hogy hogyan viselkednek, miket mondanak, és mint egy kisgyermek próbálja ezeket elsajátítani. Ennek az alapja, vagyis a deep learning algoritmus már létezik, de közel sem ilyen fejlett. A harmadik Vasember filmre nincs különösebb változás, viszont az Ultron korában Jarvis, ha nem is egy általános mesterséges intelligencia (olyan, ami minden területen meghaladja az embert) – bár inkább ehhez áll közelebb – egy autónom döntéseket hozó és egyedülálló élőlény.

2, C3PO

  • Star Wars
  • Első megjelenés: 1977
  • Utolsó megjelenés: 2019

A Star Wars állandóan melankolikus és aranysárga szereplője talán a világ leghíresebb robotja. De valóban az?

Az első filmekben mutatott jellem alapján egy elég fejlett robotnak tűnik csak. Fordítása kiváló, de érzelmei elnagyoltak és elég egyhangúak. Semmi sem bizonyítja azt, hogy nem csak a belé programozottak szerint cselekszik. Így hát nem hiszem, hogy ebben az időben mesterséges intelligenciának nevezhetnénk. De ahogy telik az idő, egyre több érzelmet és több állandó döntést tud hozni, de még ekkor is inkább autonóm robot, mint egy ÁMI.

3, T-800 modell

  • A terminátor
  • Első feltünés: 1984
  • Utolsó feltűnés: 2019

A terminátor egy nagyon fejlett tanuló algoritmus. Ezt azokban a jelenetek mutatják meg leginkább, amikor legelőször kerül be az emberi társadalomba. Fejletlen és csak egyszerű alapprogramjai futnak. De minél több időt tölt az emberek között, annál jobban megtanulja a különböző viselkedésformákat és beszédmodulokat. Így nem nevezhetjük ÁMI-nak, bár még egy ilyen robot megalkotásától is messze vagyunk.

4, Ava

  • Ex Machina
  • Első megjelenés: 2015

Ava a nagybetűs mesterséges intelligencia. Kétségbevonhatatlanul a legközelebb áll ahhoz, amit egyszer talán képesek leszünk létrehozni. De mielőtt görgetnénk tovább, hogy ez a rész is ennyi lett volna, szeretném, ha egy kicsit elgondolkoznánk azon, mi is az a mesterséges intelligencia. Mitől számít annak? Ha már érzelmei vannak? Ha képes szeretni, utálni vagy örülni valaminek mindenféle előzetes befolyásolás nélkül?

A legtöbb ember erre a kérdésre igennel válaszolna, viszont én nem a legtöbb ember vagyok. Szerinetem a legnagyobb hiba az a MI-vel kapcsolatos gondolkodásunkban az, hogy magunkat számítjuk alapként. Mi vagyunk az értelem tökéletessége és hozzánk viszonyítunk minden mást. És lehet, hogy tévedünk. Ha egyszer sikerül létrehozni egy mesterséges intelligenciát, az elkezdi készíteni önmaga jobb és jobb verzióit. Egyfajta evolúciót jár majd be, csak sokkal gyorsabban. Neki talán órák vagy napok is elegek lesznek ahhoz, amihez nekünk évmilliók kellettek. És a végeredmény valami teljesen más lesz. Így hát nem hiszem, hogy el tudnánk dönteni mi is a mesterséges intelligencia és mi nem.

Ennek a filozófiai eszmefuttatásnak és magának a cikknek is csak egy értelme volt. Az, hogy egy kicsit többet tudjatok arról, milyen is egy igazi mesterséges intelligencia. Mert lassan ott van életünk minden területén, minden percünkben, és ha csak mozifilmek alapján szeretnénk megítélni őket, akkor egy nagyon keserű jövő vár ránk. Az MI-é a jövő, de hogy milyen lesz, az csak rajtunk múlik.

Cs. Joci

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .